Szent Mihály [antikvár]

Részlet: Az 1865-ik év husvétja közeledett, a feltámadás, a világosság ünnepe, - az egész természet várta az ébredést. A tél sötét fellegekbe burkolózva menekült és ragyogó bárányfelhőkön közeledett a tavasz vidám hadserege. Előreküldte szélfutárjait, hogy felrázzák a földet dermedt álmából s a gyors küldöncök végigszáguldottak a síkságokon és hegyeken, megcsattogtatták szárnyaikat a legmagasabb hegycsúcsok felett és fenekestől felforgatták a tengereket is. Vad tobzódásukból azonban a tavasz diadalmas éneke csendült ki - ők is a megujhodást, a feltámadást hirdették. A hegyeken még ott feküdt a hó, a régi vár havas fenyők közül nézett le a völgybe. Valamikor félelemmel és tisztelettel néztek fel a környék lakói ezekre a szürke falakra, mostanában azonban már többnyire régi dicsőségéről. A Steinrück grófok megóvták ugyan családjuk régi fészkét az összeomlástól, egyébként azonban nem sokat törődtek a régi várral, amely távol minden emberlakta helytől, magasan a hegycsúcsok között állt. Csak vadászatok idején tért be ide rendesen nagyobbszámú vendég, akik aztán egy időre életet és zajt hoztak a néma magánosságba.