Tájban élő ember [antikvár]

Köztársasági elnökségem alatt nem a hagyományos ünnepélyes vidéki látogatásokat tettem meg, hanem végigjártam a nemzeti parkokat. Nem csak a természeti kincseket akartam látni. Igaz, a hajnali madárlestől kezdve az éjszakai erdőjárásig és a hosszú gyaloglások alatt sok élményben volt részem, és rengeteget tanultam - hiszen minden nemzeti park minden gazdagságát meg akarta mutatni. De legalább ennyire érdekelt, hogyan élnek ezeken a tájakon az emberek. A nemzeti parkok nem múzeumok, a természeti és a társadalmi változásokkal is számolniuk kell. Ám őrzik-e a múlt természetközelibb életformáit és értékeit az itt élők? Mi marad, mi változik? Rengeteg emberrel találkoztam. Nagy emberi élmény volt a nemzeti parkok munkatársaival és azt ott dolgozókkal együtt töltött minden nap. De beszéltem az ökotermelőkkel, a természetvédelmi előírások ellen lázadozó gazdákkal, a civil szervezetek képviselőivel, az aprófalvak küszködő polgármestereivel - sőt, a három-négy nap alatt még egy hivatalos fogadásra is sor került a helyi vezetés részéről. Magyarország sokféle, nagyon különböző természeti és emberi arca tárult föl előttem. Ebben az időben ismertem meg Lóránt Attilát és Dél-Amerikában meg Afrikában készült fotóalbumait - amelyeknek a főszereplője azonban az ember. Úgy éreztem, nagy szükség van hazánk ilyen szemmel való bemutatására. Örülök, hogy Lóránt Attila engedett kérésemnek, és megalkotta ezt a könyvet. Annak is örülök, hogy hosszú hazai utazása képein és szövegein átsüt az emberi találkozások élménye. Remélem, hogy ez a könyv megérezteti az olvasóval ezt a teljességet, az irgalmat és békét magunkkal, a többiekkel és a természettel.