Tatabánya [antikvár]

Tatabányát úgy ismerik szerte az országban, mint a szén hazáját. Valóban a föld mélyének fekete kincse, a szén határozta meg létét, tette lehetővé már a múltban is a bányavidék fejlődését. Tatabánya négy bányászközség - Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla, Tatabánya - egyesítésével vált várossá 1947 októberében. Ma Komárom megye székhelye. Mindössze három évtizedes tehát "városi" múltja, és igen nagy utat kellett megtenni, amíg az egykori bányatelepekből, az aknák árnyékában meghúzódott községekből igazi várossá válhatott ez a település. A bányászváros ma is őrzi még a múlt "örökségét", ellentmondásos sokarcúságát. Igaz, a régi, úgynevezett "hatajtós" házakból álló nyomorúságos bányászkolóniák nagy részét sikerült már felszámolni, harmincezer lakosú modern városrész épült: Újváros, ahol távfűtéses, kényelmes lakásokban élnek a bányászok, a gyárakban, intézményekben dolgozó emberek. A Kertvárosban főleg családi házak épültek, a legújabb lakónegyed, a Dózsa-kert pedig Újváros szomszédságában jelzi a városépítés folyamatosságát. Új városközpont létesült - iskolákkal, óvodákkal, bölcsődékkel, üzletekkel -, s itt kaptak helyet a megyei, városi közigazgatási intézmények is. A város életének irányítói, építői és lakói úttörő munkát végeztek, embert próbáló feladatokra vállalkoztak az elmúlt évtizedekben. S ha most visszatekintünk az elmúlt harminc esztendőre, joggal érezhetjük úgy, ez a nagy munka sok eredményt hozott: a Gerecse lábainál elterülő, a Vértes erdeivel körülölelt, hosszúra nyúlt, mintegy 17 kilométeres "szalagváros" egyre szépülő és gazdagodó otthont nyújt minden lakójának. Erről az otthonról vallanak e fotóalbum képei...