Török Richárd szobrászművész emlékkiállítása [antikvár]

Aki nyitott szemmel és szívvel közelít Török Richárd műveihez, felteszi magának a kérdést: miben más, miben egyéni, amit lát? Magam is így jártam, és a mozdulatlan anyagból előtörő dinamikában, a figurális formáknak a nézőt önreflexióra késztető gesztusaiban, a portrék, büsztök mimikájában teatralitást fedeztem fel. A színház ókori és modern hagyományait idézik Török Richárd plasztikáinak terei, talapzatai is: antik oszlopok, melyekre olykor - szinte színpadi függönyként - drapériák csavarodnak. Portréinak egy része maszkszerű, expresszív, szenvedélyesen kifejező. Köztéri munkái talán emiatt is népszerűek. Hippokratésze láttán arra kell gondolnom, hogy a homeopátia szelíd gyógymódjában használt mikro-mennyiségekkel analóg, szintén parányi mennyiségben adagolt groteszk egyfajta védettséget ad ezeknek a szobroknak. Az 1989 után alapvetően megváltozott emlékmű-kritikai elemzésnek sem vették célba. Török Richárd emlékművei újra megtalálták azt a státuszt, amelynek korábbi hitelét a 20. század történelmi eseményei, valamint a diktatúrák présében alkalmazkodásra kényszerített alkotók erősen kikezdték.