Úgy szomjazom Rád [antikvár]

"Régi barátaidat ne hagyd el hűtlenül", figyelmeztet az Írás (Sirák 9, 10). Ez alkalommal így mondanám: "Ne légy hűtlen régi barátodhoz, aki elhagyott". Luigi Leoncini az a régi barát, aki közel egy éve, 1993. november 2-án elhagyott minket. A hozzá fűződő barátság érzése indít arra ma is, hogy verseimből ezt a válogatást, az ő válogatását és fordítását, közreadjam ebben a kis kötetben. Mint a pannonhalmi kollégium hittanára és prefektusa, 1942. november 16-án találkoztam vele először. Őt és kollégáját, Albo Centonit az olasz kulturális hatóságok küldték Pannonhalmára, hogy az olasz nyelv és irodalom tanárai legyenek iskolánkban. A háború után, 1950. március 6-án, az akkori kormányzat mindkettőjüket kiutasította Magyarországról. Rómában találkoztunk újra, az ötvenes években, a bencések Szent Anzelmről elnevezett pápai egyetemén. Ő időközben az olasz katolikus sajtó munkatársa és a vatikáni újság, az Osservatore Romano egyik szerkesztője lett. Verseimnek itt közölt válogatását az Itáliában élő külföldi költők egy irodalmi pályázatára fordította a hetvenes években.