Úton [antikvár]

A szociográfia eredetileg a magyar faluhoz kötődött. A két világháború közti írók legjobbjai a parasztság, a faluz, az akkor még a lakosság jó felét kitévő földművesek életének, szegénységének írói ábrázolásával igyekeztek felrázni az országot. A hetvenes években újraéledő szociográfia a felbomlóban lévő hagyományos mezőgazdaságról, az újonnan formálódó városokról, és az új munkásságról írt látleleteket. Ha jól tudom, a kialakult, vagy mozgásban lévő városi életformákról nem készült nagyobb lélegzetű szociografikus mű.Nyári Gyula nem a szó, hanem a láttató kép eszközeivel "írta meg" ezt a hiányzó városi szociográfiát. Nem szakmám a képek értő értékelése - de azt hiszem, sugárzóan szép, sokszor eredeti beállítású, az igazságkeresés szenvedélyével készített műveket látunk. A művek tárgya pedig a mai sokarcú, örök és változó város, s annak fókuszában a cigányok, akik akarva-akaratlan ide készültek, vagy ide sodródtak. Készültek, mert többet-jobbat akartak annál a helynél, amelyet egy sorsszerűséget tükröző statisztikában elfoglaltak volna, s ez - mérhetetlen erőfeszítésekkel - sikerült is. Nem sokat akartak, csak annyit, mint "mindenki". Hogy orvos legyen, aki ehhez érez tehetséget, tanító, szakmunkás, műkereskedő, színész, aki ahhoz. Az akaratlan sodródás áldozatai is megjelennek előttünk, akik alól kicsúszott a talaj, akik hiába hagyták el a faluszéli putrit, a városban is csak az az életforma jutott mára nekik, mert elvesztettek munkát, lakást, elvesztették a sorsuk jobbításába, és az önmagukba vetett hitet. Nyári Gyula egyforma empátiával, emb er- és társadalomismerettel ad hírt mindőjükről, a városi romák ezerféle sorsáról, legyenek ők befutott tanárok, vagy hajléktalanságra, esetleg börtönre ítélt számkivetettek. Ebben a sugárzásban a csúnya is szép lesz, a szép mögött meg kitapinthatjuk a keservesen megtett utat.A képek azonban nem csak Nyári Gyula sokarcú Budapestjét mutatják, hanem a sokrétű embert is. Akinek a képei mögött ott van büszkén vállalt cigánysága, magyarsága, még a józsefvárosi budapestisége is. Átsüt rajtuk a muzsikához való bensőséges viszonya, hiszen ő maga is, családja is zenében és zenével élnek. Ez a számtalan identitás, s a sokakkal való azonosulás egyszerre jelenik meg e kötet lapjain. Semmi emberi nem idegen Nyári Gyulától. S talán ettől olyan emberi és emberséges ez a művészi munka.