Valami előjön / Es kommt heraus [antikvár]

Fedlapján enyhe folttal.
Részlet: Ezek a fényképek mindenkit meggyőzhetnek arról, hogy szerzőjük nem akarja mindenáron megváltani a világot, ő annál tapasztaltabb ember, aki a jelek szerint bízik a világban. Tudja és őszintén hiszi, hogy a világ mindig megváltja magát, ha arra szükség van. Úgy, ahogy, de megváltja. A szerző tehát azt tartja feladatának, hogy fényképeivel felhívja az időnként szórakozottnak tűnő világ figyelmét azokra a tennivalókra, amelyekről az megfeledkezni látszik. Sohasem szép fényképeket akar készíteni, hanem mindig gondolatokat fogalmaz képbe. Úgy mondhatnánk: lélekből fényképez, vállalva az azzal járó minden nehézséget. Töprengő alkotó, aki megszenvedi fényképei igazságát. Eközben tántoríthatatlanul ragaszkodik a valósághoz, nem szépít, nem alakít rajta semmit, úgy mutatja be, ahogyan találkozik vele. Az emberekhez, helyzetekhez közelítő magatartását derűs beleérzés jellemzi; s ezt a kétélű fegyvert eleddig még minden baj nélkül használta. Fényképei nem váltak túl derűssé, sem pedig túlságosan beleérzővé. Észreveszi, amit észre kell vennie. Felderít, kiemel, megmutat, elemez, és mindezt természetes egyszerűséggel teszi. Ilyen a világ, állítja, és ettől nem tágít. Ingerültség nélkül sorjázza a fényképeket, amelyeken látnunk kell: a világ valóban olyan vagy legalább olyan is, amilyennek ő látja. Hiányoznak e fényképekről a drámai jelenetek, a tragikus pillanatok, a nagy érzelmi kitörések; azok, úgy tűnik, már előbb lezajlottak, vagy majd a fényképezés után következnek be. Vihar előtti és vihar utáni helyzeteket élhetünk át; s ez az ingatag nyugalom teremti meg a látvány belső feszültségét. A fényképek látszólag súlytalan tényeket tárnak elénk, amelyekből azonban a világ állapotára vonatkozó súlyos következtetések vonhatók le. A szerző pedig éppen ezt a csöppet sem szerény célt tűzte művei elé: serkentsenek továbbgondolásra, nyissák fel a szemeket, segítsenek a dolgok mögé látni.