Változások [antikvár]

Ha a század utolsó harmadának művészettörténetét az anyagok és a technikák története gyanánt írnánk meg, akkor is rendkívül izgalmas, változatos összkép, mozgalmas tendencia-szövedék rajzolódna meg. Analízisünk során a megújító kezdeményezésekből, kísérletekből és beteljesülésekből épülő jelenségvilágban azt is regisztrálni kényszerülnénk, hogy az ezredév felé sodródó korszak művészetében egyre nagyobb jelentőséget, egyre erősödőbb szerepet kap a papír, amely mint alap, mint hordozó eszköz több évezredes múltú, de amely a közelmúlt egy-két évtizedében mint aktív műalkotóelem, vagy mint kizárólagos eszköz, technika, matéria került a művészek érdeklődésének középpontjába. Érdekes és jellemző mozzanat, hogy a Magyarországon 1976-ban közreadott, a képzőművészet technikai eljárásait számba vevő, a mesterség fogásait, az alapanyagokat összefoglaló munka még csak a tradicionális rajz, akvarell és pasztell kapcsán, s kizárólagosan kiegészítő elemként foglalkozik a papírral. Butak András grafikusművész alkotóútját pályakezdése óta, s napjainkig végigkíséri a papír: kezdetben mint hagyományos grafikáinak alapja, hordozó síkja, később mint reliefjeinek rétegződésekben testet öltő közege, majd mint művészkönyveinek alapanyaga, s a legutolsó, a napjainkig ívelő alkotó-periódusban mint papírkonstrukcióinak, papírdomborműveinek matériája. E művész már az 1980-as évek elején, első papírreliefjeinek megalkotása során meggyőződhetett arról, hogy a megnedvesített, áztatott, egymásra ragasztott, gyűrt-formált papírból különleges érzékenységű felületek, finom régegzettségek alakíthatók, amelyek magukon hordozzák az alakító kéz nyomát, őrzik a létrehozás gesztusát, a megszületés atmoszféráját...