Vén Emil [antikvár]

ELŐSZÓ A századik születésnap, melyet már a művészek jó része nem él meg, mindig alkalom arra, hogy visszapillantsunk, s hogy megmérjük az adott teljesítményt, hogy már bizonyos történelmi távlatban, esetleg újra, esetleg új szempontok alapján megkíséreljük elhelyezni az adott művészi teljesítményt a - jelen esetben -huszadik század művészeti hierarchiájában. Vén Emil száz éve született, s testi mivoltában tizennyolc éve nincs köztünk. Neve jól cseng a század művészetét ismerők előtt, de képeivel az utóbbi években ritkábban találkozhatunk. Erre is jó alkalom a centenárium, hiszen 2002-ben a művész számára oly fontos minden hazai helyszínen rendeznek kiállítást, hiszen képei láthatók Makón, Hódmezővásárhelyen és Budafokon, s végül a Vigadó Galériában is. Köztudott Vén Emil kettős identitása, nevezetesen az, hogy édesanyja olasz, édesapja magyar lévén éppoly közel állt hozzá a forró mediterrán kultúra, mint a magyar Alföld vagy Budafok romantikát őrző városrésze. Ez a két identitás azonban egy volt, egységben, szétvá-laszthatatlanul, melyet szuggesztív színerejű festészete is mindig így állított elénk. Hosszú élete során sokat és sokfélét festett, de most, ahogy visszapillantunk hat évtizedes munkásságára azt állapíthatjuk meg, hogy a vitalitás, az életszeretet festője volt, aki a maga által kialakított egyéni felfogásban - melyben életszeretete a festészet szeretetével kapcsolódott egybe - épp olyan elmélyülten közelített a tengerpartok élményéhez, a portrék megfestéséhez, mint egy csendélethez vagy épp egy enteriőrhöz. Vén Emilnek kitüntetett helye van a XX. század expresszív erejű koloristái között, valahol például Kohán György és Frank Frigyes közelségében, s reméljük a 2002-es év, annak kiállításai és ez a kiadvány is erről győzi meg a festészetét régtől fogva ismerőket és azokat, akik most ízlelgetik ennek a mágikus erejű művészetnek az értékeit, szépségeit. A szerkesztő azt az utat választotta, hogy öt, viszonylag terjedelmesebb írás mellett rövid szemelvényeket válogatott különböző kritikákból, ismertetésekből. Az öt teljes írás közül az első mindenképpen kuriózum, hiszen a festőbarát Kohán György írta, méghozzá 1934-ben Vén Emil hódmezővásárhelyi kiállítása kapcsán. Ezt követi Genthon István ihletett katalógus előszava 1959-ből, majd Frank János - a rá mindig jellemző - eredeti, frappáns elemzése, mely 1972-ben keletkezett. Egy ilyen összeállításból nem hagyható ki Pogány Ö. Gábor, aki talán a legjobban ismerte Vén Emilt és festészetét. A művész nyolcvanadik születésnapja alkalmából íródott sorait tesszük közzé. Végül Losonci Miklós írása olvasható, aki közvetlenül a művész elhunyta után vetette papírra ezt az írását, s aki egyébként a máig egyetlen, megjelent Vén Emilről szóló könyv szerzője. A kiadványban jelentős képanyag látható, melyben elsősorban olyan műveket igyekeztünk megjelentetni, amelyek még nem voltak sokat publikálva. Ezek rendező elve az időrend. Részletes életrajzzal és kiállítási jegyzékkel egészítettük ki az információkat, s egy viszonylag terjedelmesebb irodalom-jegyzékkel éppen azért, hogy észlelhető legyen az is: milyen hosszú időn keresztül és milyen változatosan, érdeklődően és sokszor igen elmélyülten foglalkozott vele kora sajtója. Remélhetően így újra egy kiteljesedő kép állhat előttünk a XX. század e fontos művészéről. Mindez nem jött volna létre Vén Emil feleségének önzetlen segítsége nélkül. Budapest, 2002. április Feledy Balázs 7