Vér és arany [antikvár]

Részlet a könyvből:"Karollak, vonlak s mégsem érlek el, Itt a fehér csönd, a fehér lepel. Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán, Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk. Állunk és várunk, csüggedt a kezünk A csókok és könnyek alkonyatán. Sikoltva, marva bukjék rám fejed S én tépem durván bársony-testedet. Nagyon is sima, illatos hajad. Zilálva, tépve verje arcomat. Fehér nyakad most nagyon is fehér, Vas-ujjaim közt fesse kékre vér. Ragadjon gyílkot fehér, kis kezed: Megállt az élet, nincsen több sora. Nincs kínja, csókja, könnye, mámora. Jaj, mindjárt minden, minden elveszett. Fehér ördög-lepel hullott miránk. Fehér és csöndes lesz már a világ. Átkozlak, téplek, marlak szilajon, Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom. Megöl a csend, ez a fehér lepel: Úzz el magadtól, vagy én űzlek el."