Versek-A lélek kiáltásai Istenhez [antikvár]

Előszó Először találkozhat az olvasó Avilai Szent Teréz összes verseinek magyar fordításával. Szent Teréz prózai írásai - hála Szeghy Ernő sarutlan karmelita atya odaadó munkásságának - már eddig is olvashatóak voltak magyarul. Szeghy atya 1921-ben két kötetben adta ki a Jézusról nevezett Szent Terézia összes műveit, köztük Önéletrajzát, A tökéletesség útját és A belső várkastélyt, amelyekről bízvást állíthatjuk, hogy a vallási irodalomban elfoglalt helyük mellett (Szeghy Ernő szerint „Szent Terézia az ima történelmében korszakalkotó szerepet játszik. Akkora a jelentősége e téren, mint mondjuk, Kolumbusz Kristófé földrajzi isrnereteink tekintetében.") a spanyol és a világirodalom gyöngyszemei is. Önéletrajzának természetes, színes, közvetlen nyelve is ugyanazt az őszinte, erős akaratü, jó humorú embert rajzolja ki előttünk, mint akit a Versekből megismerünk. Ebből az Önéletrajzból idézek itt is, és ez úton is köszönetet mondok Szeghy Ernő atyának kitűnő fordításaiért, valamint Puskely Máriának Avilai Teréz címmel írt (Sarutlan Karmelita Nővérek, Pécs, 2001) remek életrajzregényéért. Avilai Szent Teréz 1515. március 28-án Alfonso Sánchez de Cepeda lovag -toledói konvertita zsidó család sarja - és Beatriz de Ahumada gyermekeként született. Hétévesen ráveszi tizenegy éves bátyját, Rodrigót, hogy szökjenek el a mórok földjére, ahol előreláthatóan majd vértanúságot szenvednek: a mórok levágják a fejüket s ők mihamar a mennybejutnak. „ Volt testvéreim között egy, akihez a legjobban ragaszkodtam, bár azért nagyon szerettem valamennyit, s ők is engem. Azzal azonban, akit említettem, együtt szoktuk olvasgatni a szentek életét, s amikor a könyv azokról a kínzásokról beszélt nekünk, amelyeket a szent vértanúk álltak ki, én rendesen ügy láttam, hogy azért mégiscsak olcsón szerezték meg Isten látásának boldogságát, s nagyon szerettem volna én is úgy meghalni. Természetesen nem azért, mintha valóban akkora lett volna bennem a szeretet Isten iránt, hanem inkább azért, hogy oly hamar elérhessem a mennyei boldogságot, amelyről annyit olvastam." Neki is indulnak, vándorbottal meg elemózsiás batyuved, csak éppen az ellenkező irányban, mint amerre a mórok földjére juthatnának, s még idejében rájuk akad nagybátyjuk. Kamaszkorában falja a lovagregényeket, sőt bátyjával, Rodrigóval közösen maga is ír egy lovagregényt. Sokat ad a külsejére, tisztában van szépségével. „Szerettem a szép ruhákat, s igyekeztem minél csino-sabban öltözködni. Nagy gondot fordítottam a külsőmre, kezemre, hajamra. Illatszereket használtam és sok egyéb ilyen haszontalanságot, amit csak e téren ki tudtam eszelni. Ez pedig nem volt kevés, mert nagyon nagy volt bennem a hiúság és a szépítkezésre való hajlam." Titkos szerelme is van: unokafivére, Pedro. Büntetésnek tekinti, hogy apja beíratja az Ágoston-rendi nővérek kolostori Iskolájába, ám csakhamar arra az elhatározásra jut, hogy a kolostori élet „tisztítótüze" majd megszabadítja bűneitől, s utána megvalósulhat leghőbb vágya, hogy a mennybe jusson. Mindent megtesz, hogy ez mielőbb bekövetkezzék. Keményen vezekel, koplal, a végsőkig legyengül, elveszíti az eszméletét, négy napon át tetszhalott! állapot-