Veszett kutyák-Kopár tanya [antikvár]

Amikor Augustus kilépett a tornácra, a kék disznók épp egy csörgőkígyót faltak fel - egy amolyan kisebbfajtát. A hüllő valószínűleg árnyékot keresett, amikor vesztére találkozott velük. A koca a nyakánál fogta, a malac a farkánál: nagyszerű kötélhúzó-viadal folyt, amely mindenféle csörgés végére örökre pontot tett. - A fene essen belétek! - mondta Augustus, és belerúgott a malacba. - Eredjetek le a patakhoz, ott zabáljátok a kígyótokat. Nem a kígyót sajnálta tőlük, hanem a tornácot. Disznók a tornácon csak rontottak a helyzeten, pedig bajnak elég volt a hőség is. Augustus lelépett a poros udvarba, és a hűvös kis melléképület felé vette útját, amelyet romlandó élelem és effélék tárolására, egy forrás fölé építettek: a korsójáért indult. A nap még magasan állt az égen, akár egy öszvér, amely megmakacsolta magát, Augustus szemét azonban nem téveszthette meg: már jócskán nyugatról sütött, sugarai pedig - mintegy biztatóan - már ferdébb szögben érkeztek. Az este nem egyhamar köszönt be Tépett Galambba, de akkor vigaszt hozott. A nap legnagyobb részében - és az év hónapjainak többségében - a tüzes égitest a hőség fogságá-