Visszatekintés [antikvár]

Kuchta Nándor életmű kiállítása 2007 Hadd idézzek néhány sort Rilkétől: „Művészetet teremteni a legszerényebb és legkeményebb hivatás, de egyszersmind sors is, és mint ilyen, mindannyiunknál hatalmasabb valami, s végtére is megmérhetetlen." A megmérhetetlent megcélzó Kuchta Nándor tudatosan csak saját belső indítékainak, ihletének jellegére figyel, célja nem a siker. A kiállításra készülődvén, művei válogatása közben maga írta: „Egy fotográfusi életrész elszámolásánál a Glóbusz tévedhetetlen ítészeinek egójával is illene számolnom, mint másnak is, de ezzel most nem törődöm, nem kell őket meglátnom, meghallgatnom." A geodéta mérnök képzettségű fotóművész Kuchta Nándor 1937-ben született a felvidéki Rozsnyón. Édesapjával kilencévesen hagyta el szülőföldjét. Ez az egész család életét alapvetően meghatározó élmény motiválja a Magyar Várak, a Kárpát-medencei Tájképek és a Néprajzi Életképek című sorozatokat. Itt a legfőbb gondolat a hazaszeretet; s ugyan ki ne szeretné hazáját hitelesebben, mint az, akit elüldöztek szülőföldjéről. A hetvenes évek közepén a művésznek alkalma nyílt, hogy geodéziai expedíció tagjaként hosszabb időn keresztül fényképezzen Észak-Vietnamban. Ezek a fekete-fehér képek kétségkívül az életmű egyik csúcsát jelzik. Érdekes módon Magyarországtól sok ezer kilométerre is munkál a hazaszeretet, ugyanis visszaemlékezéseiben azt írja, hogy Vietnamban az fogta meg, hogy az ottani szegény parasztok úgy élnek és művelik a földet 1976-ban, mint nálunk száz évvel korábban. Különösen izgalmas volt, hogy olyan életmódot fényképezhet, amit hazájában csak a tizenkilencedik század végén láthatott volna. Ezeken a vietnami képeken látszik legjobban Kuchta legjelesebb fotográfusi tulajdonsága, a kitűnő kapcsolatteremtő képesség. A távoli ország lakói befogadták maguk közé és megnyíltak a mély empátiával közeledő fotográfusnak. Az elkészült képek a valaha Vietnamban készült képek legjobbjai közé tartoznak, s méltó helyük lenne a világ bármelyik fotográfiai múzeumának. A legendás kapcsolatteremtő képességen kívül szerencsére is szükség volt, hogy a mindenki számára tiltott kínai császári palotában készíthessen színes felvételeket. Két kisebb fejezetet képviselnek a kiállításon az op-artos aktok és a papírhulladékokról készített nonfiguratív fotók. Én kedvelem ezeket az egyszerű etűdöket, formai ujjgyakorlatokat. József Attila szavai jutnak eszembe: Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat. Most néhány szó a kiállítás jelentős részét kitevő aktokról. Két fotóművész, Jung Zseni és Eifert János által alapított Sebesvíz Akt Workshopot Kuchta saját fotográfusi tapasztalatainak elmélyítése céljából kereste fel. A természet szépége iránti vonzódás kiegészült, illetve beteljesedett a női akt jelenlétével. Az „Akt a tájban"sorozat szép darabjai tartoznak ide. Különös darabja ennek a sorozatnak Az utolsó előtti szocreál című kép, mely túllép, vagy inkább alásüllyed az aktképeknél megszokott szépség dicséretének és ironikusan az elmúló évtizedek elmúlónak látszó rendszeréről szól, mely hogy tényleg elmúlt, vagy nem, azt mindenki döntse el maga, ennek taglalása már meghaladja ezen rövid tanulmány kereteit. Végezetül megint Rilke szavaival szeretném figyelmükbe ajánlani a kiállítást: „A műalkotások határtalanul magányosak Csak a szeretet foghatja fel, tarthatja meg őket s lehet igazságos hozzájuk." Kérem, nézzék Kuchta Nándor képeit szeretettel és legyenek Igazságosak hozzájuk! Részletek a 2007 január 5-én elhangzott megnyitóbeszédből. Művelődési Központ, Budakeszi. Haris László