Wallenberg eltűnése [antikvár]

Bevezető a Uj fogoly érkezett 1945. február 6-án a vizsgálati fogságukat töltő gyanúsítottak elhelyezésére szolgáló moszkvai Belső börtön, közismert nevén a Lubjanka 121-es cellájába. Svéd volt, de Budapestről hozták, vonattal, Raoul Wallenberg néven mutatkozott be, s arra panaszkodott, hogy útja során írt valamit, amit elvettek tőle. „Kémregényt" - idézte fel a budapesti embermentő svéd diplomata szavait egy évtizeddel később cellatársa, Gustav Richter, aki nem sokkal korábban, 1942 és 1944 nyara között a bukaresti zsidóság deportálásáért felelős SS-megbízott volt. Nehéz elhinni, hogy Wallenberg, akit világéletében untattak a könyvek, aki mindig gyenge volt irodalomból, regényt írt volna unalmában. Az még kevésbé valószínű, hogy börtönrabsága első óráiban éppen erről panaszkodott volna ismeretleneknek. Inkább tűnik ez a megjegyzés jellemző, sötét tónusú, idegességét elütő humora kesernyés grimaszának, ahogy, túljutva a börtönregisztráción - ami számos visszaemlékező szerint együtt járt meztelenre vetkőztetéssel, megalázó motozással és fertőtlenítéssel - éppen lepakolt a cellában, és szembesül a ténnyel, hogy lakótársa egy deportálásokért felelős nemzetiszocialista tiszt. Köztudott, hogy vizsgálati fogságuk idején a szovjet állambiztonsági szervek letartóztatottjaival számos visszaemlékező vallomást írattak. Valószínűleg erre utalhatott a megjegyzés. Wallenberg soha nem tért haza a Szovjetunióból. Első börtönnapjának ez a rövid