Záborszky Gábor [antikvár]

A festői életpályákhoz a kiállítások sorsa és története is hozzátartozik. Záborszky Gábor is kiállításról kiállításra építette fel a pályáját. Az első, 1976-os egyéni bemutatkozását követően a legfontosabb kiállításait úgy is lehetett nézni, mint amelyek művészetének pillanatnyi állapotán túl arról is képet adnak, hogy a festő hogyan építi tovább addig elért eredményeit; mi az, amit megtart, és mi az, amin túllép. Ráadásul Záborszky esetében kiállításainak helyszínei is meghatározóak voltak, sőt néha kifejezetten ösztönzőnek bizonyultak. Utólag visszatekintve úgy tűnik, mintha egy-egy kiállító hely „szelleme" sokszor nemcsak a későbbi művekre hatott volna inspirálóan, hanem eleve predesztinálta volna azt is, hogy mi kerüljön az adott helyen bemutatásra. Maga Záborszky így nyilatkozott erről: „Munkáim kezdetben dongaboltozatú pincékben szerepeltek (Pécs, Óbuda, Stockholm). Majd később barokk kolostorok következtek (Róma, Lienz, Frankfurt). Végül 98-ban a megrendítő erejű templomtér, Kiscell." Korántsem tartom véletlennek, hogy tucatnyi önálló kiállítása közül éppen ezeket a tereket említi: a (katakombákra emlékeztető) pincék, a barokk kolostorok, valamint a fantasztikus légterű, egy katedrálissal felérő Kiscell egyaránt a szentséget szolgálják. Művészete alakulását figyelve elmondható, hogy művészetében éppúgy fölismerhető a katakombák művészetének nyoma, mint az arra irányuló törekvés, hogy a színekkel és formákkal égbe nyíló katedrálisokat teremtsen, vagy legalábbis a végtelenbe kitáruló terek hatását ébressze. Egyelőre azonban tekintsünk el a „szentség" szó használatától, különösen pedig annak keresztény vonatkozásaitól, noha, mint látni fogjuk, Záborszky munkásságában bőven akadnak a keresztény mitológiára utaló nyomok is. Az archaikus építészetre, a lascaux-i barlangrajzokra vagy a távol-keleti művészetre irányuló utalások, vagy ezeknek akár közvetlen megidézései a szentség közhasználatú jelentéskörét ugyanis jócskán kitágítják. Ráadásul a „szentség" szó könnyen elterelheti a figyelmet arról, hogy Záborszky elsősorban nem eszmékkel, ideákkal foglalkozik, hanem mindenekelőtt az anyagok megmunkálásának technikai megoldásain töpreng, azon, hogy miként lehet bizonyos immanens művészi problémákat érzékelhetővé tenni, hogyan lehet adott kérdéseket a kézművesség szintjén megoldani, vagy akár azon, hogy miként lehet bizonyos eljárások alkalmazása során más alkotókkal párbeszédbe elegyedni, vagy más művészeti irányzatokhoz viszonyulni.