A boldogtalan Villon boldog napjai [antikvár]

Részlet a könyvből: A GYERMEK ÉS AZ IFJÚ A mulandóság korbácsa hajszolta. Hogy nagyon kell sietni, mert hamar elszáll az élet. Szépséges csodák fájdították szívét és szemét. Mindent akart és semmit el nem szalajtani. A vágy mohóságában meg-megbotlott, bizony: ezért érezzük annyira magunkénak őt és az életét. Te is, én is: mindannyian. Komor színekben festette meg önmagát, de élete ma is eleven és élni fog késő századokon át. Ebben az életműben - életében és műveiben - a visszataszító vonásokat régen elkendőzte már a halhatatlanság aranyfüstje. Ha betű szerint, az ő leírott szavai szerint vizsgáljuk életét: semmirekellő gazember volt, de semmirekellő volta ma már kétséges. A saját módján mert élni, bátran és dacosan - és ez már az első lépés a jóság felé vezető úton. Egy férfi, ráadásul: egy poéta vallomásait mindig ahhoz kell mérni, amit cselekszik. A jámbor emberek, akiknek nincs érzékük a hétköznapok mélységeihez és éppen ezért könyörtelenek: Francois Villont nyúlszívű csirkefogónak tartják. Ám akkor mivel magyarázzák a Hajdani Dámákról és a Miasszonyunk imádására szóló balladák megszületését? Becsületesebben ítélnek, akik szeretik a verseit és felismerik a bennük rejlő erkölcsi szépségeket.