A fejedelemasszony portréjához [antikvár]

HAJ, HAJ, FINNYÁS VILÁG. Halici Mihálynak, a XVII. századi erdélyi tollforgatónak (született 1643 októberében) a nevéhez két irodalomtörténeti jelentőségű barátság fűződik. Az egyik közismert. Emlékét az az epigramma őrzi - tudomásom szerint az első román nyelvű disztichon amellyel Halici a doktorálni készülő Pápai Páriz Ferencet a külföldi tudorok jóindulatába ajánlotta. A másik csak szakkörökben ismeretes. Arról a barátságról van szó, amely Halici Mihályt a szász Valentin Franck von Franckensteinhoz kötötte. Miért fontos ez a kapcsolat? Azért, mert Erdély XVII. századi irodalmi életének sajátos megnyilvánulására: a több nyelvű verselésre irányítja a figyelmet. Valentin Franck von Franckenstein a szász mellett német, latin, román és magyar, Halici pedig - eddigi ismereteink szerint - a román mellett latin meg magyar nyelven verselt. Valentin Franck von Franckenstein költeményei nyomtatásban is megjelentek, Halici versgyűjteménye viszont mindmáig kéziratban hever. A gyűjtemény, amely a kolozsvári protestáns teológiai intézet könyvtárában őrzött Keresztúri Pál-féle Csecsemő keresztyénhez fűzött íveken olvasható, elsősorban a korabeli oktatás dokumentuma, hiszen törzsanyagát poétikai gyakorlatként írta a Szebenben tanuló tizennyolc éves Halici. A kézirat lapjain baloldalt a tanár megfogalmazta téma, jobboldalt pedig a verses latin kidolgozás olvasható. A harmincnyolcadik laptól kezdve aztán csaknem minden latin versnek megvan a magyar nyelvű változata is. A gyűjteménybe foglalt negyvenhét magyar vers túlnyomórészt páros és négyes rímű nyolcasokból s tizenkettősökből áll. De akad közöttük egy disztichon-kísérlet is. Tizennégy vers pedig a Balassistrófa képletét követi. Valamennyi közül a hetvenötös számmal