A fiatal Bessenyei és íróbarátai [antikvár]

Lapélei néhol elszíneződtek, szórtan foltosak. Védőborítója kopottas, széleknél szakadozott.
A szerző az 1770-es évek magyar irodalmával foglalkozik, azzal a korral, amelyet a köztudat immár hagyományosan a megújulás korának, a régi és új irodalom közötti cenzúra időszakának tekint. A tanulmány középpontjában az évtized négy legjelentősebb írójának – Ányos Pálnak, Barcsay Ábrahámnak, Orczy Lőrincnek és természetesen a kor főszereplőjének, Bessenyei Györgynek – alakja áll. Eszmetörténeti kutatási alapján a szerző ezt a kort, melyet Szerb Antal a magyar kultúra „misztikus pillanatának” nevezett, úgy mutatja be, mint irodalmunk egyik drámai időszakát: e négy író – különböző intenzitással, különböző jelleggel és szinten – egyformán fellázad a hagyomány ellen, de amennyire félreismerhetetlen lázadásuk ténye, amely a felvilágosodás legmerészebb gondolatait tartalmazza, ugyanúgy nyilvánvaló a hagyomány hatalma is felettük. Ennek a kornak élvonalbeli magyar irodalmában egy mély világnézeti krízis feszültsége munkál.