A katalán torony [antikvár]

(harminckilenc dolgozatról egy negyvenedik) „Bevezetés: helyzetkép, környezetrajz" Szeptemberi délután. Virító, kék füzethalom a járdán, a kukák mellett szerteszét. Körülnézek: az iskola csöndes, az utca néptelen. Fölösleges óvatosságból még tétovázom kicsit, majd fölkapok egy füzetet. „K. L. 7./A. MAGY. IR. DOLG." Tolvaj-izgalom fog el, ügyetlenül zsebre gyűröm, hogy nem messze, egy park zugában nyugodtan átadhassam magam a zsákmánynak. Hiába, szorongásom oda is elkísér. Mi több, csak fokozódik! Mert belekapva néhány fantasztikus részletbe, most már bosszant, hogy a többi füzetet otthagytam, s eltűnhetnek, mire visszaérek. Pedig mi minden lehet azokban, ha már e véletlen kiszemeltben is ilyeneket találni: „Anyám, Bécsből írom ezt a levelet. A helyzet itt szörnyű. Az utcán csőcselék népség szédeleg. Ez a Bécs nem az a város, ahol cifra dámák, dölyfös urak sétálnak. Ez a Bécs egy új Bécs. A forradalom teljes erejével lángol benne. Az utcán kipirult arcú emberek és asszonyok szaladgálnak, a szabadság nevét kiabálva Nem is sejtik, milyen veszedelem fenyegeti őket! 3-as gyűrű veszi körül Bécset. Senki se ki, se be nem távozhat. Ha valaki el akaija hagyni a várost annak a hadügy miniszter által aláírt útlevelet kell megszereznie Anyám, ez hát a helyzet Bécsben. Egy jó ideig nem írhatok neked, mert a titkos rendőrség mindegyiket elolvassa, átnézi. Kérlek te se íij nekem! A legközelebbi viszont látásig szeretettel fiad. Kelt, 1848. június 5. Jenő" F:5 H:3 K: 2 L. Rné Utóbbi piros tintás rejtjelezés - nemkülönben a szövegközi cenzúrázások -már a „titkos rendőrség" keze nyomát sejteti., Jenő" tehát ismerte a dörgést. Ami ígéretét illeti, valóban nem írt többet. (Füzete ugyanis betelt ) Ám nekem ennyi épp elég, hogy most már az otthagyott iratkötegben is avatatlan kézbe jutott fontos üzeneteket gyanítsak. Nincs időm latolgatni. Egy hirtelen támadt kategorikus imperatívusz eltaszít a padtól, futva megtéteti velem az ötszáz méteres távot visszafelé, s az utolsó lapig fölszedeti a maradékot Az otthoni kegyeletes exhumálás aztán igazolja gyanúmat. A császári önkény tizenhárom áldozata: tizenhárom fogalmazás füzet fekszik kiterítve íróasztalom ravatalán. A jelek szerint ugyanis sem öngyilkosság, sem népítélet nem jöhet itt számba. Előfordul persze, hogy a vakáció-revolúció mártírokat követel - emlékeimből lángoló ellenőrzők kísértenek! -, de tömegével és ilyenkor, egy