A költői mű halhatatlansága [antikvár]

František Xaver Šalda nem mindennapi jelensége volt a cseh szellemi életnek. Úgy indult, mint új irodalmi seregszemlére és munkavállalásra felsorakozó nemzedék kritikusa és valóban új kritikai iránynak, korszerű esztétikai szemléletnek és egészséges közéleti szellemnek lett a megteremtője. A 90-es évek elején lépett a nyilvánosság elé. Akkortájt ugyanazok az eszmeáramlatok hozták mozgásba a cseh szellemi életet, mint a miénket a nyugatosok jelentkezésekor. Šlada épúgy, mint nálunk Ady és társai, Nyugat ellen Nyugatot akart hozni, fel akarta emelni népének szellemiségét a nyugati kultúrába. A feladat, amit maga elé tűzött, nem volt könnyű. A századforduló előtti évek álmos hangulata nehezedett abban az időben a lelkekre. Áporodott volt a levegő, ki kellett tárni az ablakokat, hogy felfrissüljenek az agyak. Šlada vállalta a tisztogató szerepét. Nem titánkodott, nem rikoltott nagyot, hogy magára terelje a figyelmet, viszont szordínót sem tett a hangjára. Átértékelő munkába kezdett. Nem ismert megalkuvást: csak a valódi értékek előtt hajolt meg. Olyan volt, mint a feladatát lelkiismeretesen végző kertész, aki avatott kézzel távolítja el az elhanyagolt kert bemohosodott fáiról a vadhajtásokat, hogy a levegő szabadon érje a fák koronáját...