A magyar irodalom története II. [antikvár]

Az első tizenkilencedik századi magyar irodalomtörténet szerzője Pápay Sámuel, aki úgy véli tudni, hogy "munkám első a maga nemében"; még nem talál magyar szót a literatúra fogalmára. Így írja körül: "a szép előadás tudománya". (A magyar literatúra esmérete, Veszprém, 1808. 29. lap.) Reneszánsz kori esztétikai megnyilatkozásokból tudjuk, hogy magyar nyelven a "szép" jelző esztétikai kategóriát rejtett s közvetlen kapcsolatban állt a gyönyörködéssel. "Aki a könyvekben s olvasásokban nem gyönyörködik, az nem kedveli a literatúrát." (2.) Szép az, ami gyönyörködtet: ez a műalkotás; a literatúra a leírt gyönyörködtető írások összessége. Azaz... Pápay szerint nemcsak az írásoknak, hanem az olvasóknak is összessége. A literatúra fogalmába tehát szerinte az irodalomban gyönyörködni tudók is bennfoglaltatnak. Az ilyen emberek megtanulnak képzelődni, tudásuk mint olyan is gyönyörködteti őket, és az emberiség ügyét előmozdító tudományos sikerek elérésére is képesekké válnak. Ily módon még a számtan-természettan-földrajz-jogalkotás-orvoslás-közgazdasági ismeretek és vallástan is a literatúra fogalmába tartozik, hiszen ilyen művek olvasása is gyönyörködteti az érdeklődőt, valamint képzelődésre, tehát szellemi tevékenységre serkenti őt... "Legkönnyebb az okosságnak a képzelődés gyönyörködtetése által utat készíteni... ezáltal lehet nemzetünknek mindenrendű felsőbb-alsóbb polgáraival is az olvasást megszerettetni, ami nélkül pedig lehetetlen közönséges terjedésre jutni a literatúrának" (471.) Végeredményben tehát a literatúra "oly tudomány, mely a magyar nyelvnek s írástudásnak mind természeti, mind történeti állapottyát, az írásbeli előadás minden nemire való alkalmaztatással adja elő". Tehát a történeti szempont is figyelembe vétetik! Pápay Sámuel gondolatmenete ugyan legtöbbször adatfelsorolásban merül ki, mégis fontos láncszemekként bukkannak elő a történetiség mozzanatai: "midőn vesztit érezné nemzeti nyelvünk, még jobban nekielevenül". (403.) Ez jellemzi a "harmadik időkerület"-et, vagyis harmadik irodalomtörténeti korszakot, mely tart "József császár idejétül fogva mostanig". Csíra alakjában tehát az irodalomtörténet-írás minden lényeges mozzanata föllelhető Pápay Sámuel munkájában.