A magyar középkor költészete [antikvár]

Nomád népek ködös gomolygásából az 5. században bukkan fel a délorosz síkságokon a történelem számára a magyar. A 9. század óta pontosan ismerjük történetét, mígnem mai hazája földjén megtelepedve, a 11-ikben államot alkot: keresztény, hűbéri királyságot. A magyar pogánykor hosszú századaiból azonban irodalmi, költői maradványunk nincs. Az ó-magyar költészet egyetlen emléke, a vízkereszti játékosok ú. n. regőséneke csupán a mult században jegyződött fel a nép ajkáról. Két részből tevődött össze: részben sámánének a Napot jelképező csodafiúszarvasról, részben Szent István és a keresztény királyok elől bujdosó pogány énekesek, alakosok panasza. A kettő azonban kilencszáz év alatt értelmét vesztve, egymásba mosódott, kopott, zavarodott - így már nem költői maradvány, inkább csak emléke a hajdankori költészetnek. Más emlékeink is maradtak pogánykori költészetünkről: a történeti énekek némelyikének emlékét (Árpádról, Lehelről, Botondról) középkori históriairodalmunk őrizte meg, elkeveredve idegen krónikákból merített könyvmondákkal, kölcsönzött regékkel. Az írás, a szorosan vett irodalom magyar földön a kereszténység fölvételével honosodott meg. A magyar nyelv irodalmivá érése azonban még évszázadokig tart. Első nyelvemlékeink a 11. századból valók, az első összefüggő szövegek a 13-ik végéről és az első magyar könyv, száz évvel későbbi: a 14. század végén keletkezett, a Ferenc-legenda, melynek másolata a Jókai kódexben örződött meg. A csekélyszámú ó-magyar nyelvemlék közt egyetlen verses maradvány van, a közismert Mária siralom. Ez azonban latinból készült fordítás, irodalom előtti nyelven kísérlet műfordításra, így az egykorú nyelvnek aligha hű képe; archaizmusa megvesztegető, de nem eredeti magyar irodalmi alkotás, csupán nyelv-, verselés- és stílustörténeti érték. Ugyanez áll a középmagyar-nyelven írt maradványokra is: megannyi fordítás és ezenfelül a 15. század elejéről származó u. n. huszita bibliafordításon kívül, a magyar kódexek mind a század végéről, sőt a 16. elejéről származnak. Jobbára már nyomtatott latin könyvek alapján készültek s már keletkezésükkor egy avult kor kései visszhangjai voltak: középkori művek fordításai az újkorban. Az ezek közt fennmaradt versek ugyancsak fordítások, többnyire döcögősek.