A magyar népköltés remekei II. [antikvár]

JÚLIA SZÉP LEÁNY. Júlia szép leány jó reggel fölkele, Kisétála vala a búzamezőbe, - A búzamezőbe, búzavirág szedni, Búzavirág szedni, koszorúba kötni, Koszorúba kötni, magát ott mulatni. Borzogatni kezdé arany színű haját, Mosogatni kezdé rózsaszín orczáját. Föl is föltekinte a magas egekbe, Egy szép gyalog ösvény hát ott jődögél le, Azon ereszkedik fodor fehér bárány, A napot s a holdat szarva között hozván; A fényes csillagot a homlokán hozta, Két szép arany perecz, aj! a két szarvábal, Aj! a két oldalán két szép égő gyertya; Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta. Szóval mondja néki fodor fehér bárány: »Meg ne ijedj tőlem, Júlia szép leány! Nem kisértet vagyok, mennyből követ vagyok; Azért küldött hozzád az Ur Jézus Krisztus, Mert most esett híja szüzek seregének: Ha eljönnél velem, én oda vinnélek, A mennyei karba, a szent szüzek közé, Hogy betelnék veled az ők kegyes rendi; Első kakasszókor jönnék nézésedre.