A magyar-szlovén és a szlovén-magyar irodalmi kapcsolatok tükröződése a fordításirodalomban [antikvár]

Előszó A kultúraközvetítésnek számtalan lehetősége van az egyre inkább globalizálódó világunkban. Ez érvényes a magyar-szlovén és a szlovénmagyar irodalmi kapcsolatokra is a fordításirodalomban, amelynek az áttekintését vettem tanulmánykötetem tárgyává. A lefordított szépirodalom nagymértékben az adott kultúrát is hordozza. Milyennek látjuk a fordításirodalmat, annak helyzetét és lehetőségeit a 21. század kezdetén Közép-Európa két szomszédos irodalmában, a magyar és a szlovén irodalomban és olvasáskultúrában? Milyenek az előzményei ennek a fordításirodalomnak, kik azok a magyar és szlovén szerzők, írók, költők, akiknek a műveit lefordították a másik kultúra nyelvére? Mivé alakította önmagát a fordítástörténet mindkét kultúrában? Kik voltak azok a műfordítók, akik több évtizeden át fordításaikkal kultúraközvetítővé váltak, hidakat, láncszemeket, összekötő kapcsokat építettek a két kontrasztív nyelv használatával a két kultúra, az eredeti müvek, a lefordított müvek és olvasói közé azzal, hogy két nyelv között közvetítették a szépirodalmat? Az irodalomnak minden időben rendkívül sokféle funkciója és feladata volt. A lefordított szépirodalmi szövegek interpretatív jellegüknél fogva hogyan épültek be a másik kultúra szépirodalmába? Kik írták a szépirodalmi müveket, kiknek, milyen célból és milyen stílusban? Az sem elhanyagolható tényező, mennyire tudtak a lefordított művek annak a nyelvnek a logikájához, sajátosságaihoz igazodni, amelyen a szövegek éppen megszólaltak. A fordítások szerepe az Európai Unióban, ahol jelenleg 24 a hivatalos nyelvek száma, az új tagok belépésével várhatóan növekedni fog. Az Európai Bizottság fontos célkitűzése a nyelvtudás népszerűsítése, bővítése mellett a soknyelvü-ség, a kulturális identitás megőrzése. Rudas Jutka irodalomtörténész véleménye szerint a szlovén irodalmi tájékozódásban az utolsó húsz évben lejátszódó módosulások azt mutatják, hogy a magyar irodalom szlovéniai fogadtatása növekszik. Mégis komolyak a hiányok: például a műfordítás terén, és ebből kifolyólag csekély az irodalmi visszhang, a kölcsönhatás. A legtöbb hírt a magyar irodalomról még mindig egy-egy vers, illetve regényrészlet kapcsán kapjuk, még mindig a folyóiratbéU részfordítás dominál a leginkább, kevés a kritikai értelmezés, kevés a lefordított könyv, bár ezeknek a száma nőtt az utóbbi 20 évben. (Rudas Jutka, 2011 -2013:3)