A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának közleményei VI/3-4. [antikvár]

Részlet:HARMATTA JÁNOSEGY FINNUGOR NÉP AZ ANTIK IRODALMI HAGYOMÁNYBANElőadás a Nyelv és Irodalomtudományi Osztály 19-54. május 17-én tartott felolvasó ülésénŐstörténeti kutatásunkban a közelmúltban élénk vita fejlődött a finnugor, illetőleg uráli őshaza helyének kérdéséről. Mint köztudomású, ebben a kérdésben jelenleg is két homlokegyenest ellenkező felfogás áll egymással szemben. Az egyik felfogás szerint ugyanis az uráli őshazát Kelet-Európában, a másik szerint viszont Kelet-Ázsiában kell keresnünk. Talán különösnek tűnhetik fel, hogy a magyar őstörténet számos tisztázatlan kérdése közül éppen az uráli őshaza problémája adott ilyen széleskörű vitára alkalmat. Ennek a feltűnő jelenségnek azonban igen alapos oka van. A magyar őstörténet mindez ideig két teljesen szilárdnak látszó sarokpontra támaszkodott. Ezek közül az egyiket azok a bizánci és arab tudósítások jelentik, melyek a honfoglalás előtti magyarságot az i. u. IX. században mint Dél-Oroszországban lakó népet állítják elénk. A másik szilárd pont eddig az Urál vidéki finnugor őshaza elmélete volt. E két sarokpont között a magyarság őstörténetét kutatásunk többé-kevésbé valószínű feltevésekkel töltötte ki. Ennek az a következménye, hogy ha a kelet-európai finnugor őshaza elméletét elvetjük, és helyére a keletázsiai őshaza elméletét állítjuk, akkor a magyar őstörténet egész folyamatát másképpen kell rekonstruálnunk. Ez a körülmény világosan megmagyarázza az őshaza kérdésének rendkívüli fontosságát, s a körülötte kibontakozó vita élénkségét.Kétségtelen azonban, hogy a magyar őstörténetnek egyetlen alapvető pontra való építése mint ezt az őstörténeti vita is megmutatta nem szerencsés dolog. Őstörténet kutatásunk sokkal kedvezőbb helyzetben volna, ha a finnugor őshaza kora és az i. u. IX. század közötti időre vonatkozólag is rendelkeznék olyan forrásanyaggal, amelynek alapján, a magyarság történetét legalább is fővonásaiban szilárdabban megalapozhatná. Természetesen bizonyos, főleg régészeti forrásanyag most is rendelkezésére áll a kutatásnak, azonban ennek megbízható etnikai meghatározása és történeti kiértékelése csak megfelelő írásos források segítségével lehetséges. Őstörténet kutatásunknak tehát írásos forrásokra volna égető szüksége. Ez az írásos forrásanyag pedig ha nem is túlságos bőségben de adva van az antik íróknak Kelet-Európára és Nyugat-Ázsiára vonatkozó tudósításaiban. Ezeknek a források -1 I, Osztályközlemény VI/3 i.