A megrendülés segédigéi [antikvár]

Részlet: MÚLTUNK JÖVŐJE, PÉTER Bevezetés Hová is? A megrendülés első emlékkönyve, mondtam, amikor elkezdtek megjelenni a halál utáni első döbbenet hangjai és hanghordozói. Miért első megrendülése lenne ez a könyv az emlékezésnek, kérdezte szerkesztő és kiadói társam, aki néhány perce hívott azzal, hogy valamit tenni kell a lelkekért. Mert nem ez lesz az utolsó. S mert sok utolsó megrendülés lesz. A tőlünk eltávolodó életünkben is. Az utolsó, ehhez hasonló sokk utoljára talán Ady halálakor érte ezt az országot meg ezt az irodalmat. Utána még Ottlik halálával, egy másik, de szűkebb körünkben, az már kosztolányis sokk. Később weöressándoros is volt. Nyelvi sokk. Mindig a mi lesz velünk sokkja. Háromszor mutattuk be együtt Péterrel „hangoskönyvét", könnyű beszélgetés volt, a másodiknál vacsorázni mentünk (krúdysra vettem, brassói a Damjanich utcai Piroskában, Gittával, persze). A harmadiknál tudtuk, „mi a helyzet". Előtte nemcsak meghallgattam a könyveket, hanem előkerestem a papírosat is, és összevetettem az írott szöveget a hangzóval. Mindig ő mondja magát. A legapróbb finomságokat. Ezt el is mondtam neki. Azt is mondtam, hogy életveszély kocsiban hallgatni, mert olyan, mint a zene - a zene! -, [7]