A menekülő lélek [antikvár]

Részlet a műből: Egészen intim feljegyzések ezek. Az íróról és a színészről. Közben egy kissé a kritikusról is. Arról, aki mindkettőjüket olyan régóta figyeli. Afféle irodalmi naplólevelek, amelyek minden rendszerező szándék nélkül kerültek egymás mellé. Legfeljebb annyira tartoznak össze, mint a forgács. Egyazon anyagból valók és napi-munka közben hullottak alá a műhely padlójára. De talán akad köztük egy-két szilánk, amely valami új, érdemes gondolatot lobbant lángra az olvasóban. Elvégre - száraz forgács a legjobb tűzélesztő. Írni, írni, írni... Hogy nem muszáj? Mekkora tévedés. Narkotikum ez, betegség, vagy szenvedély, de mindenesetre: kényszer. Az író tolla édestestvére a szeizmográf tűjének, amely akarva-akaratlan mozdul és titkos jeleket jegyez, ha valahol reng a föld. Kénytelen kilendülni nyugalmi helyzetéből a legtávolabbi rezdülés hullámaira is, hogy leírja a maga szeizmogramját. Mire indul meg a papíron a toll hegye? Lélekrengésre. A materialisták szerint agyrázkódásra. (Sajnos, olykor a materialistáknak is vannak meggyőző bizonyítékaik.) Mégis, mennyivel tökéletesebb szerszám a toll, mint a földrengésjelző tű. Pedig negyvenkét betűt variálhat, egyetlen tört vonal helyett. A szeizmogram szinte mindenről beszámol: tektonikus, vagy vulkanikus eredetű volt-e a föld megmozdulása, merről, milyen messzeségből indult a hullám, hol lehet a rengés fészke, mekkora az ereje?