Bővebb ismertető
Bevezető
Hosszú évekig dolgoztam a Petőfi Irodalmi Múzeumban, elsősorban mint Ady-kutató. Az Ady-hagyaték módszeres gyűjtését és feldolgozását én kezdtem el 1954-ben, de az első nagy Ady kiállításnak is én voltam a rendezője 1957-ben, amelyet később több hazai és külföldi Ady kiállítás és képes kiadvány is követett. Ezek közül talán az Ady képeskönyvet és a Veres Pálné utcai Ady Emlékmúzeum 1977-es rendezését érdemes külön is megemlíteni.
Munkám során természetesen Adynak több neves barátjával és kortársával is megismerkedtem, közelebbi kapcsolatba kerültem. Mindenekelőtt Bölöni György, Földessy Gyula, Hatvany Lajos, Dutka Ákos, Dénes Zsófia, Tersánszky Józsi Jenő, Gellért Oszkár segített sokat munkámban, de Léda húga, Brüll Berta, Csinszka szobalánya, „Vonyica", Ady zilahi iskolatársa és kedves muzsikusa, Papp Viktor emlékezéséből is sok hasznos adatot sikerült kiszűrnöm.
Ahogyan gazdagodott a Múzeum Ady-gyűjteménye, úgy kerültem egyre közelebb Adyhoz, Ady világához. És még sem akartam beállni azoknak az irodalomtörténészeknek a sorába, akik a kor divatjának megfelelően nagyszabású írói monográfiák írásába kezdtek. A népszerű műfaj írói közül azonban többen menet közben jöttek rá, hogy a monográfia, a hivatalos vélekedéssel ellentétben, nem tekinthető az irodalomtörténet-írás csúcsának, ezért jó néhányan be sem fejezték munkájukat, töredékesen hagyták.
Én magam úgy láttam, hogy Ady esetében nincs is szükség egy újabb monográfia megírására, mert ezt a munkát Ady barátai kiválóan elvégezték, méghozzá saját élményeik és dokumentumaik alapján, tehát teljesen hitelesen. Látásmódjukban természetesen van eltérés, de mégis igen jól kiegészítik egymást. Az Ady Lajos, Bölöni György, Hatvany Lajos, Schöpflin Aladár által megrajzolt Ady-képhez ma sem tudunk sokkal többet hozzáadni, legfeljebb saját politikai nézeteinkre tudjuk áthangolni - de minek?!
Sajnos, legtöbb Adyról szóló írás nem esztétikai, hanem politikai indítékból született. A kortársak közül lényegében csak Földessy Gyula tudott fölül-