A modern héber irodalom története [antikvár]

Virág a költészet, egy nép irodalma, Hogyha nem virágzik, nem is terem a fa. Arany János Jobb jeligét keresve sem találhatnánk, amikor a magyar zsidó olvasóközönség kezébe először adjuk a modern héber irodalom történetét. Az a közfelfogás, amelyet a legnagyobb magyar költő e sorokban kifejez, s amely szerint az irodalom virágzása a nemzet életét is jelenti, talán még pontosabban illik az új-héber irodalomra. Ha magyar irodalmi műveltségű ember olvassa Klausernak ezt a munkáját, meg kell lepődnie rajta, mennyire hasonlít a 18. század végén újjászülető héber irodalom sorsa a magyaréhoz, amely ugyanakkor éli a felújulás korát. Ugyanazok a törekvések, ugyanazok a problémák. Az írók itt is, ott is érzik munkájuk nemzetteremtő hivatását. Az európai szellemhez való simulás és az eredeti népi sajátságok megóvása, az új meg új eszme-áramlatok befogadása és az ősi hagyományhoz való ragaszkodás itt is, ott is egyre visszatérő, szüntelen irodalmi harcot kavaró ellentétként állanak egymással szemben; itt is, ott is a legnemesebb, a legnagyobb szellemek fáradoznak a két ellentét magasabb egységbe való olvasztásán... A két irodalom történetének ez a párhuzamossága az első, ami felköltheti az olvasó érdeklődését. De nem kevésbbé érdekes az a lényegbe vágó különbség sem, amely az új-héber költészet fejlődését elválasztja nemcsak a magyar, hanem bármely irodalom kialakulásának történetétől.