A modern regény Kelet-Közép-Európában [antikvár]

Részlet a könyvből: Addig könnyű volt hinni Kelet-Közép-Európa eszméjében, régiónk létének realitásában, amíg — négy-öt évvel ezelőtt — viszonyaink civilizálása, a világgazdaság vérkeringésébe kapcsolódása, a határok úgynevezett légiesítése könnyen-gyorsan lebonyolódó folyamatnak tűnt, amíg az előttünk álló föladatok a polgári józan ész kézzelfogható, mindenki számára egyaránt méltányolható szabályai szerint megoldhatónak látszottak. Aki még ma is úgy véli, hogy érdemes Kelet-Közép-Európáról beszélni, hogy nem csupán szép álmot kerget, aki benne valamely önmozgással rendelkező sajátos egységet lát, az — akár tudatában van ennek, akár nem — túllépett a pozitív tényekhez tapadó immanens történelemfölfogás körén, az régiónkat nem egyszerűen dologi adottságaiban, hanem feszítő, nyugtalanító hiányaiban, semmiképpen sem elaltatható igényeinek fölhajtó erejében látja. Széchenyi híres mondásának parafrázisaként azt mondjuk, Kelet-Közép-Európa nem volt, és talán igazában még ma sincs, hanem lesz, hogy régiónk jövőbeli léte a vele kapcsolatos egyetlen valódi és teljes bizonyosság, ez a bizonyosság viszont annyira szilárd, hogy lehet rá építeni, hogy — mondhatni — megbocsáthatatlan mulasztást követ el, aki nem épít rá. Ha erre a belátásra jutva, attól tartunk, hogy ironikus éllel Kelet-Közép-Európa prófétájává minősítenek minket, akkor Ortegay Gassetre hivatkozunk, aki mégsem holmi idevalósi próféta, hanem nyugati filozófus volt, és aki úgy vélte, hogy a gondolkodáshoz valóban illő igealak nem a "van", hanem a "legyen", és ezzel természetesen azt mondta, hogy a tényeket bálványozó, a tények mindenhatóságára építő intellektualista tudomány, a magának többnyire kizárólagos szerepet vindikáló "normál science" nem kedvez a gondolkodásnak, hogy a gépies megoldásokkal megelégedő intellektualizmus és a problémaérzékeny gondolkodás végső soron kizárják egymást. Mindez azt jelenti, hogy Kelet-Közép-Európa valóban tisztán, igazán nyilvánvalóan — legalábbis egyelőre — nem intézményeiben, gazdasági-politikai berendezkedésében, hanem szellemi alkotásaiban, a művekben van, hogy a legszilárdabb benne éppen az, amit a pragmatista "lágynak" mond az általa "keménynek" nevezett dologi vonatkozásokkal szemben, vagy amit nemrég még más kulcsban felépítménynek neveztek az úgynevezett alappal szemben. Minden vágyunk az, hogy kultúráink szelleme életünk tárgyi kereteit is áthassa, azt a normális állapotot várjuk, amelyben a kultúra transzcendens szempontja a polgári viszonyokban is érvényesül, amelyben sok vihart látott régiónk végre civilizálódik, de 5