A múzsák tánca [antikvár]

Ellentmondásokban szűkölködő korunk egyik jelensége, hogy miközben világszerte prófétai ihletű ítészek évtizedek óta temetik a lírát, a líra ma is él, sőt hazánkban mintha kezdené visszanyerni vezető szerepét is. A mai magyar lírával foglalkozók újabb ellentmondásként tapasztalhatják, hogy míg szabályt és kötöttséget nem tűrő, lázadó korunk több mint fél évszázada a szabadverset hirdeti önmaga egyetlen megfelelő kifejezési formájának, addig az új magyar költészetbe újra meg újra visszalopódzik a forma. Magunk is meglepődtünk, amikor az 1945 utáni reprezentatív antológiákat, életműveket, egyedi köteteket átolvasva nemcsak hogy sok kötött formájú verset találtunk, hanem szinte azt a törekvést is, mintha költőink a világ csaknem minden versformáját meg akarnák honosítani. És ez nem csupán egy-egy olyan költőre jellemző, aki formaművészetéről, versfordítói bravúrjairól közismert, hanem a magyar lírikusok jelentős részére. Ennek a törekvésnek az eredményeképpen vált lehetővé, hogy verstani kisenciklopédiánk megírásakor a jellegzetesen magyar versformákon kívül a világ valamennyi közismert versformájához találtunk példát a legújabbkori magyar költészetben. Köszönet érte költőinknek, akik ily módon segítenek az egyetemes kultúra értékeit továbbmenteni és új talajba gyökereztetni.