A Nagy Sándor-hagyomány Magyarországon [antikvár]

Előadásom tárgyát olyan témakörből vettem, amely évek óta foglalkoztat. A most bemutatandó részletek és gondolatmenetek esetleg alkalmasak lehetnek annak szemléltetésére, hogy a közismerten nemzetközi klasszika-filológia hivatott vagy képes-e nemzeti témák vállalására, illetőleg hogy van-e szerepe, maradt-e tennivalója a huszadik század végének hazai társadalmában. Általánosságokkal és néhány korábbi eredmény összefoglalásával kezdem. Elgondolkoztató tény az, hogy az előadás címében szereplő Nagy Sándor-hagyomány majdnem azonos a világirodalomnak a Biblia után legelterjedtebb, megszámlálhatatlan nyelven és változatban olvasott művével, az ún. Sándor-regénnyel. Hiába óhajtotta a makedón világhódító, hogy mint ijfúi példképének, Achilleusnak, neki is támadna Homérosa: a legrégibb és legjobb eposzköltő helyett csak hízelgő tucatpoéták és bérelt tollforgatók licitálgattak egymásra. Az egykorú olvasók a hihetetlen események láttán még hihetetlenebb szenzációkra éheztek, majd a diadochosok tusakodásának szenvedő tömegei elesettségükben megváltóra vártak.