A nő, istennők leánya [antikvár]

előszóMítoszok, mesék, versek, novellák, regények és drámák örök témája: a nő. Pontosabban az a megfejthetetlen titok, amely körülveszi az alakját, örökös inspirációforrásul szolgálva mindazok számára, akik arra keresik a választ, mi tesz egy nőt nővé, és mi különbözteti meg őt minden más élőlénytől.Titok, amihez csak közelíteni lehet, egzakt módon megválaszolni talán soha. Sem a művészet, sem a tudomány, sem a filozófia, sem a pszichológia nem tudott még megnyugtató magyarázatot adni arra a bonyolult és ezer szálból szőtt mintázatra, ami egy nő létezését jellemzi.Véleményem szerint azonban a mítoszok és a mesék a maguk egyszerű - bár ma már egyre nehezebben érthető - módján meglehetősen közel jutottak ehhez a titokhoz. Egy indonéz mítosz szerint például a Teremtő a férfit életerőből és indulatból, akaratból és jellemből, szellemből és lélekből gyúrta, s utána nekiállt a nő megteremtésének is. Mielőtt a mítosz eme pontján a női olvasók elhamarkodottan arra az önérzetes megállapításra jutnának, hogy a nőt sem gyúrhatta másból, mint a férfit, nézzük, mit mond a szép asszony" megteremtéséről a szöveg: A Teremtő összegyúrta a Hold kerekségét, a kígyó kecsességét, az inda ölelését, a fű remegését, a suháng karcsúságát, a virág illatát, a levelek könnyed táncát, az őz pillantását, a napsugár nyájas ragyogását, a szél iramlását, a felhő könnyeit, a pihék finomságát, a madár riadozását, a méz édességét, a páva hiúságát, a fecske alakját, a gyémánt pompázását meg a galamb turbé-kolását, összekeverte, összegyúrta mindezt, asszonyi alakot formált belőle, és megadta neki ezt a sok tulajdonságot, valamennyit. Megelevenedett az