A nyomdászok Petőfije [antikvár]

Versfaragó nyomdászok A19. század utolsó harmadában fellendülő magyar nyomdaipar kiegyensúlyozott, folyamatos fejlődése azt eredményezte, hogy pénzügyileg rendkívül stabil, a tőzsdén is jól teljesítő cégek jöttek létre. Ezek sok évtizedes fennállásuk alatt igyekeztek megtartani magasan képzett szakembereiket, és munkájukat anyagilag is jól honorálták. Az átlátható körülmények, a munkabiztonság a nyomdákban dolgozók életútját is sokkal kiszámíthatóbbá tette, és így lehetőség nyílt arra, hogy sokszor egyazon vállalatnál töltsék el egész szakmai pályafutásukat. Ennek következtében az 1880-as évektől kezdődően egy új divat alakult ki, amely egészen az első világháborúig virágzott, és a két világháború között is létezett, bár már leáldozóban. A „boldog békeidők" nyugodt, munkás hétköznapjait olykor jubileumi ünnepségek szakították meg, amelyeken a nyomdászok szakmájuk legjobbjait felköszön-tötték hosszú pályájuk egy-egy évfordulóján. Ezeken az ünnepélyeken a díszvacsora után a szaktársak és a nyomda vezetősége ajándékokkal lepték meg az ünnepeltet; egy kortárs ironikus megjegyzése szerint ez a szokás „az ezüst tintatartó-gyártási iparon szépen lendített".1 Számos ünnepi beszéd hangzott el, és sok esetben erre az alkalomra kinyomtatott emlékfüzetben örökítették meg a jubiláns szakmai útját, családi életét és magát a jubileumot. A gyorsan kialakuló szertartásrend fontos részét képezte a 7