A Sorstalanság sorsa [antikvár]

Részlet: /. 'Paradigmaváltó regény Azoknak, akik a liazai Nagy Könyv akció döntőjébe várták a „Nobel-díjas magyar regényt" (vagy akár a többi, Nobel-díjra érdemesnek tartott kortárs magyar író regényét), nem sok fogalmuk lehet a hazai olvasástörténetről, a hazai olvasók olvasási szokásairól, olvasottságáról, ízléséről. Bármekkora áttörést is jelentett a Nobel-díj Kertész Imre műveinek sorsában, vagyis olvasástörténetében, ma már eléggé pontosan tudjuk, hogy műveinek iiirtelen nagyságrenddel megnőtt olvasótábora ellenére még a Sorstalanság sem lett tömegolvasmány. Ha ez így is van, bizonyára sokak számmára egyáltalán nem mellékes kérdés, hogy hogyan fogadták (értékelték, értették, érezték magukénak és értelmezték) ezt a regényt azok, akik elolvasták. Hogyan hatott rájuk, mennyire fogta meg őket, vagyis mennyire sikerült a Sorstalanságnak a közömbösség nuUa-pontjától bármely irányba kilendíteni az olvasót? Mennyire mély és milyen irányú a regény hatása? Mi ragadta meg olvasóit leginkább a regényből, vagyis milyen fajta olvasmányként olvasták a művet? Mennyire sikerült megbirkózni a látszólag hagyományos, valójában nagyon is új módon megformált regénnyel a hagyományos olvasási stratégiákkal próbálkozó olvasóknak? Vajon mennyire különböznek a „hivatásos" és a laikus olvasók értelmezései? Van-e egyáltalán esélye az „átiagolvasó-nak" bensőséges kapcsolatba kerülni, vagy akárcsak párbeszédbe elegyedni ezzel a művel? Ezekre a kérdésekre próbálok válaszolni másfélszáz olvasó és a Sorstalanság találkozásának irodalomszociológiai tanulmányozása alapján, abban reménykedve, hogy egy komolyabb (nagyobb és reprezentatívabb mintájú és mélyebbre hatoló) vizsgálat egyszer majd érdemibb válaszokat produkál. „A Sorstalanság olyan merész irodalmi vállalkozás volt, amely témájának és megformáltságának váradanságával, eltérő normáival, nyitottságával, kétségbeejtő iróniájával meglepte a hazai kő-