A szemléletesség eszközei Németh László nyelvében [antikvár]

Az 1954 évi IIl. Országos Magyar Nyelvészkongresszus után a magyar nyelvtudományban megnőtt azoknak a munkáknak a száma, amelyek stilisztikai problémákkal, írók nyelvének a vizsgálatával foglalkoznak. Ennek ismeretében még feltűnőbb, hogy a XX. század magyar irodalmában eszmei-művészi szempontból oly nagy szerepet játszó Németh László nyelvművészetével csak elenyészően kevés nyelvészeti tanulmány foglalkozik. "A magyar stilisztika útjá"-ban (Bp., 1961.; a továbbiakban: MStilÚ.) van ugyan Németh László bibliográfia, de az itt felsorolt művek mind irodalmi értékelések, és jobbára mellőzik a nyelvi szempontú vizsgálatot. A Magyar Nyelvőr "Íróink nyelve" rovatában is csak az utóbbi időben jelent meg két tanulmány Sipka Sándortól: "Az idézés formái Németh László Irodalom című regényében" (Nyr. XC, 258-68) és "Újabb vizsgálódások Németh László idéző mondatai körül" (Nyr. XCII, 40-9). Márpedig Németh László nyelvművészete ennél többet érdemel. Az egyszerű olvasót is meglepi az a plasztikusság, tömörség, kifejezőerő, amely nemcsak szépírói és esszéírói stílusát jellemzi, hanem amelynek gyökereit "A magyar nyelv ereje és gyengéi" című tanulmányában az író maga is feltárja.