A szülőföld hívása [antikvár]

Bizony nem tévedett az, ki az újságírást a gyümölcsfák rövid életű virágaihoz hasonlította. Hiszen a pillanatnyi igényeket kielégítő írások, akárcsak a viruló fa szirmai, néhány nap után "elhullnak", legjobb esetben is a könyvtárak újsággyűjteményeibe kerülnek. Ám a látszólagos mulandóság ellenére annyiban mégis maradandóak, amennyivel mindennapjaink valóságaihoz kötődnek, életünk jobbításában részt vállalnak.E könyv szerzője is publicista, aki az évek folyamán olyan eseményekkel, tényekkel és személyekkel találkozott, melyeket-kiket a zsurnalisztikával járó sietség mellett is igyekezett megörökíteni, hadd színezze kissé az újságírói munka szokványos, annyiszor végigjárt ösvényeit. S tette ezt nem az írói maradandóság igényével és reményével, hanem mindig jövő-menő, szemlélődő riporter szerénységével. Azzal a belső indítékkal, hogy "könnyű a csecsemőnek messze látni, ha óriások tartják a magasba". Nos "óriásaink" mélyen e földbe, tudatunkba ivódott nyomait követve, az ők áldásos cselekedeteinek emlékét őrzők, ápolók közt járva-kelve jegyzett fel néhány mozzanatot. Olyan hétköznapi momentumokat, melyek többé-kevésbé a szülőföld szelleméről és embereiről vallanak.