kategória
szerző
cím
sorozat
betöltés...
kiadó
betöltés...
ISBN
évszám
ár
-
leírás
Előrendelhető
A mezők bármelyike illeszkedjen
A mezők mind illeszkedjen
![Ady Endre - A te színed előtt [antikvár]](https://lira.erbacdn.net/upload/M_28/rek1/185/4975185.jpg "Ady Endre - A te színed előtt [antikvár]")
A te színed előtt [antikvár]
Ady Endre, Ady Lajosné, Balázs Béla, Baloghy Mária, Bauer Hilda, Bodnár György, Bölöni György, Fülöp László, Hatvany Lajos, Illés Endre, Kádár Erzsébet, Lesznai Anna, Radnóti Miklós, Rolla Margit, Szabó Dezső, Tersánszky Józsi Jenő, Török Sophie
online ár:
Webáruházunkban a termékek mellett feltüntetett fekete színű online ár csak internetes megrendelés esetén érvényes.
2740 Ft
Részletesen erről a termékről
Termékadatok
Cím: A te színed előtt [antikvár]
Szerző:
Ady Endre
,
Ady Lajosné
,
Balázs Béla
,
Baloghy Mária
,
Bauer Hilda
,
Bodnár György
,
Bölöni György
,
Fülöp László
,
Hatvany Lajos
,
Illés Endre
,
Kádár Erzsébet
,
Lesznai Anna
,
Radnóti Miklós
,
Rolla Margit
,
Szabó Dezső
,
Tersánszky Józsi Jenő
Török Sophie
Kiadó: Holnap Kiadó Kft.
Kötés: Ragasztott papírkötés
ISBN: 9633467543
Méret: 120 mm x 210 mm
Diósadi Ady Endre, születési nevén: Ady András Endre a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek.
Radnóti Miklós (született: Glatter; egyéb névváltozatai: Radnói, Radnóczi) (Budapest, Lipótváros, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.) magyar költő, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője, oklevelet szerzett magyar–francia szakos középiskolai tanár. Jellemző rá a tiszta műfajiságra való törekvés, illetve a hagyományos, kipróbált műfajok felelevenítése.
Szabó Dezső (Kolozsvár, 1879. június 10. – Budapest, 1945. január 13.) magyar író, kritikus, publicista. A két világháború közötti magyar irodalom nagy hatású képviselője. Bátyja Szabó Jenő református lelkész, költő.
1879-ben született Kolozsváron, kisnemesi tisztviselőcsalád tizedik gyermekeként. A kolozsvári református gimnáziumban érettségizett 1899-ben, majd a budapesti egyetemen folytatta tanulmányait magyar–francia szakon. Kiemelkedő tehetsége révén bekerült az Eötvös József Collegiumba, ahol összebarátkozott Kodály Zoltánnal, Horváth Jánossal és Szekfű Gyulával. Egyetemi évei alatt finnugor nyelvészettel foglalkozott.
1905-ben megszerezte magyar–francia szakos tanári diplomáját, rövid ideig helyettes tanár volt a budapesti II. kerületi főreáliskolában, majd Párizsba került állami ösztöndíjjal. Hazatérése után 1906 szeptemberétől a budapesti IX. kerületi felső kereskedelmi iskolában tanított; 1907 októberétől a székesfehérvári, 1908 áprilisától pedig a nagyváradi állami főreáliskolához helyeztek át. Ezt követően tanított még Székelyudvarhelyen, Sümegen, Ungváron, Lőcsén, de mindenhonnan botrányos körülmények közepette helyezték tovább. Az 1910-i tanármozgalomban heves vitába keveredett Tisza Istvánnal, ennek révén került a Nyugat, majd a Huszadik Század körébe. Éveken keresztül ezek munkatársa volt, első novellái a Nyugatban jelentek meg.
1918-ban az őszirózsás forradalom Lőcsén találta, innen települt fel Budapestre irodalmi szabadúszóként. Személyesen élte meg a Tanácsköztársaság és a proletárdiktatúra időszakát, és azokat idegennek és nemzetellenesnek tartotta, ezért vidékre menekült. Mivel úgy látta, hogy az országban „az elsősorban zsidó hadiszállítók nemzetellenes üzelmei” folynak, emiatt az a véleménye alakult ki fiatal korában, hogy „Magyarországot a kapitalizmus béklyóba vetette”, és mindezt a szocializmussal együtt a zsidók tevékenysége eredményének tekintette.
1918-ban fejezte be Az elsodort falu című könyvét, mely Erdélyben és Budapesten játszódik, és a kor általa magyarpusztítónak tartott irányzatait ecseteli. A könyv óriási érdeklődést keltett, egy csapásra ismertté és híressé tette. A húszas évektől az erőteljes antiszemitizmus mellett németellenesség is érzékelhető volt műveiben. 1923-ban az Auróra felelős szerkesztője lett, majd Bajcsy-Zsilinszky Endrével lapot szerkesztett Előörs címmel, a lapban „fajvédő” hangnemben írtak. Véleményük a magyarságot fenyegető veszélyekről nem egészen azonosak, mert míg Bajcsy-Zsilinszky a németeket tartotta a legnagyobb veszélynek, Szabó a zsidóságot. A zsidóság iránti kritikus hozzáállása ugyanakkor nem illeszthető be egyértelműen a kor szélsőjobboldali antiszemita áramlatai közé, s éppenséggel ezekről ugyanolyan elítélően írt, mint magáról a zsidóságról. Az antiszemitizmuson és a németellenességen túl Szabó Dezső harcos ellensége volt a katolicizmusnak is.
1935-ben Björn Collinder, az Uppsalai Egyetem finn-ugor nyelvprofesszora javaslatára irodalmi Nobel-díjra jelölték, de abban az évben végül nem adták át az elismerést.
A harmincas években eleinte támogatta Gömbös Gyula nemzeti munkatervét, majd elfordult attól, és fokozatosan szembefordult a Horthy-korszak vezetőivel. 1932-ben írta a Feltámadás Makucskán, 1934-ben A kötél legendája című művét. A véleménye szerint nyilvánvalóan nemzetellenes nemzetközi szocializmust és kommunizmust világosan elutasította. Politikailag inkább Mussolini fasizmusával szimpatizált, mint Hitler nemzetiszocializmusával, sőt, elítélte a német megszállást és a nyilasuralom terrorját.
1945-ben, hatvanöt éves korában hunyt el Budapesten, Rákóczi téri lakása óvóhelyén. Éhségtől is legyöngült szervezetét könnyen ragadta magával a halál, amit valószínűleg tüdőgyulladás okozott. Négy évvel később került át a Kerepesi temetőbe, minden szertartás és búcsúztatás nélkül. Lírai hangvételű szépírói munkája, Életeim című önéletírása befejezetlenül maradt.
1879-ben született Kolozsváron, kisnemesi tisztviselőcsalád tizedik gyermekeként. A kolozsvári református gimnáziumban érettségizett 1899-ben, majd a budapesti egyetemen folytatta tanulmányait magyar–francia szakon. Kiemelkedő tehetsége révén bekerült az Eötvös József Collegiumba, ahol összebarátkozott Kodály Zoltánnal, Horváth Jánossal és Szekfű Gyulával. Egyetemi évei alatt finnugor nyelvészettel foglalkozott.
1905-ben megszerezte magyar–francia szakos tanári diplomáját, rövid ideig helyettes tanár volt a budapesti II. kerületi főreáliskolában, majd Párizsba került állami ösztöndíjjal. Hazatérése után 1906 szeptemberétől a budapesti IX. kerületi felső kereskedelmi iskolában tanított; 1907 októberétől a székesfehérvári, 1908 áprilisától pedig a nagyváradi állami főreáliskolához helyeztek át. Ezt követően tanított még Székelyudvarhelyen, Sümegen, Ungváron, Lőcsén, de mindenhonnan botrányos körülmények közepette helyezték tovább. Az 1910-i tanármozgalomban heves vitába keveredett Tisza Istvánnal, ennek révén került a Nyugat, majd a Huszadik Század körébe. Éveken keresztül ezek munkatársa volt, első novellái a Nyugatban jelentek meg.
1918-ban az őszirózsás forradalom Lőcsén találta, innen települt fel Budapestre irodalmi szabadúszóként. Személyesen élte meg a Tanácsköztársaság és a proletárdiktatúra időszakát, és azokat idegennek és nemzetellenesnek tartotta, ezért vidékre menekült. Mivel úgy látta, hogy az országban „az elsősorban zsidó hadiszállítók nemzetellenes üzelmei” folynak, emiatt az a véleménye alakult ki fiatal korában, hogy „Magyarországot a kapitalizmus béklyóba vetette”, és mindezt a szocializmussal együtt a zsidók tevékenysége eredményének tekintette.
1918-ban fejezte be Az elsodort falu című könyvét, mely Erdélyben és Budapesten játszódik, és a kor általa magyarpusztítónak tartott irányzatait ecseteli. A könyv óriási érdeklődést keltett, egy csapásra ismertté és híressé tette. A húszas évektől az erőteljes antiszemitizmus mellett németellenesség is érzékelhető volt műveiben. 1923-ban az Auróra felelős szerkesztője lett, majd Bajcsy-Zsilinszky Endrével lapot szerkesztett Előörs címmel, a lapban „fajvédő” hangnemben írtak. Véleményük a magyarságot fenyegető veszélyekről nem egészen azonosak, mert míg Bajcsy-Zsilinszky a németeket tartotta a legnagyobb veszélynek, Szabó a zsidóságot. A zsidóság iránti kritikus hozzáállása ugyanakkor nem illeszthető be egyértelműen a kor szélsőjobboldali antiszemita áramlatai közé, s éppenséggel ezekről ugyanolyan elítélően írt, mint magáról a zsidóságról. Az antiszemitizmuson és a németellenességen túl Szabó Dezső harcos ellensége volt a katolicizmusnak is.
1935-ben Björn Collinder, az Uppsalai Egyetem finn-ugor nyelvprofesszora javaslatára irodalmi Nobel-díjra jelölték, de abban az évben végül nem adták át az elismerést.
A harmincas években eleinte támogatta Gömbös Gyula nemzeti munkatervét, majd elfordult attól, és fokozatosan szembefordult a Horthy-korszak vezetőivel. 1932-ben írta a Feltámadás Makucskán, 1934-ben A kötél legendája című művét. A véleménye szerint nyilvánvalóan nemzetellenes nemzetközi szocializmust és kommunizmust világosan elutasította. Politikailag inkább Mussolini fasizmusával szimpatizált, mint Hitler nemzetiszocializmusával, sőt, elítélte a német megszállást és a nyilasuralom terrorját.
1945-ben, hatvanöt éves korában hunyt el Budapesten, Rákóczi téri lakása óvóhelyén. Éhségtől is legyöngült szervezetét könnyen ragadta magával a halál, amit valószínűleg tüdőgyulladás okozott. Négy évvel később került át a Kerepesi temetőbe, minden szertartás és búcsúztatás nélkül. Lírai hangvételű szépírói munkája, Életeim című önéletírása befejezetlenül maradt.
Tersánszky Józsi Jenő (Nagybánya, 1888. szeptember 12. – Budapest, 1969. június 12.)
Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja, a 20. századi magyar prózairodalom egyik kiemelkedő alakja.
Tersánszky Jakab és Fox Etelka elsőszülött gyermekeként született Nagybányán, 1888. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjszakán, éjfél körül, vallása római katolikus. 1906-ban érettségizett szülővárosában. Eredetileg festőnek készült, de apja nyomására jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván. 1907-ben egy évig gyakornokként joggal foglalkozott Nagybányán, majd beiratkozott az eperjesi jogakadémiára.
Tervei szerint a budapesti egyetem jogi karán készült folytatni tanulmányait, de a tandíjra összespórolt összeget végül elmulatta és kénytelen volt segédmunkásnak állni. Első novelláját, a Csöndes embereket is pénzgondjai enyhítésére írta. Osvát Ernő figyelt fel tehetségére, így jelenhetett meg első írása 1910 februárjában a Nyugatban. Alig egy évvel később, 1911-ben novelláskötetét kiadta a Nyugat Könyvtár.
Az I. világháborúban mint önkéntes vett részt, 1918-ban olasz fogságba esett és csak 1919 augusztusának elején érkezett vissza Budapestre, ahol háborús élményeit Viszontlátásra, drága című regényében örökítette meg. A regény a magyar háborúellenes irodalom egyik kiemelkedő alkotása, Tersánszky első igazi nagy írói sikere is ehhez fűződik.1918-ban már válogatott elbeszélései is megjelentek. A Magyarországi Tanácsköztársaság ideje alatt szimpatizált a forradalommal, amelynek bukása után a kommunizmus iránti nem titkolt rokonszenve miatt a Horthy-korszakban rengeteg támadás érte. A húszas évek elejére nélkülözései különös mód megviselték. 1921. június 16-án még öngyilkosságot is megkísérelt, az Erzsébet hídról a Dunába vetette magát. Szerencsés megmenekülése hírét olvasta az újságban az irodalom iránt érdeklődő Molnár Sári (1896-1960, Kornhauser Henrik és Roth Ernesztina lánya), aki levelezni kezdett az íróval, s végül 1921. szeptember 8-án Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötöttek.
Gyors egymásutánban születtek művei, köztük a Kakuk Marci ifjúsága, ami 1921-ben jelent meg, és amely fő művének, a ciklikus szerkezetű Kakuk Marci regénynek az első darabja. A Nyugat folytatásokban közölte Rossz szomszédok című regényét, majd 1922 júliusában a lap főmunkatársai közé került.
Érdeklődése ezzel egy időben a színház felé fordult, 1923-ban a Magyar Színház tűzte műsorára Szidike című darabját, amelyet később átdolgozott. Ettől kezdve sorra mutatták be darabjait a magyar színházak. 1927-ben a három évvel korábban megírt A céda és a szűz című kisregényét „szeméremsértőnek” találták, emiatt két havi börtönbüntetést kapott, melynek egy részét letöltötte. 1932-ben sajátos színházat is szervezett, a Képeskönyv Kabarét, ahol kis regős együttesével maga is fellépett. Anyagi nehézségeinek enyhítésére számos detektívtörténetet és krimit is írt, miközben folyamatosan írta az egyre gyarapodó Kakuk Marci-történeteket is.
1940-től mint újságíró riporter dolgozott a Híd című lapnak, két évvel később itt jelent meg Félbolond című regénye is. 1944-ben hamis igazolványokat szerzett a menekülő zsidóknak, a háború után pedig zenehumoristaként szórakozóhelyeken, bárokban lépett fel, miközben dolgozott a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának is. 1948-tól állami évjáradékban részesítették, Párizsban is megfordult. 1950-től kezdve a dogmatikus irodalompolitika következtében nem tudott publikálni. 1952-ben felkérték, hogy a magyar írók által Rákosi Mátyás 60. születésnapjára összeállított köszöntő kötetbe írjon. Tersánszky A nadrágtartógyáros címmel írt egy művet. Az alacsony Rákosiról köztudott volt, hogy nadrágtartót hordott. A hatalom ezt Rákosi kigúnyolásának vette. Az írás természetesen nem került be az ünnepi kötetbe.
Munkakedvét ezek után se vesztette el. Mint sokan mások, ekkoriban ő is meséket, bábjeleneteket írt, valamint maradandó értékekkel gyarapította a magyar ifjúsági irodalmat. 1955-ben válogatott novelláskötetének kiadásával tért vissza az irodalmi életbe; 1957-ben pedig világot látott elbeszéléseinek kétkötetes gyűjteménye is, A tiroli kocsmáros címmel.
1960-ban hunyt el felesége, akit példás odaadással ápolt élete végéig.
Utolsó jelentős műve, a Nagy árnyakról bizalmasan című emlékezésgyűjtemény 1962-ben jelent meg, ebben neves irodalmi kortársainak portréját rajzolta meg némi iróniával.
1965 nyarán másodszor is megnősült, Szántó Margitot vette feleségül.
Halála előtt még megérhette néhány színházi bemutatóját. A János-kórházban hunyta le szemét örökre, 1969. június 12-én.
Munkásságát többször is Baumgarten-díjjal jutalmazták (1929, 1930, 1931, 1934) 1949-ben pedig Kossuth-díjat kapott.
Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja, a 20. századi magyar prózairodalom egyik kiemelkedő alakja.
Tersánszky Jakab és Fox Etelka elsőszülött gyermekeként született Nagybányán, 1888. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjszakán, éjfél körül, vallása római katolikus. 1906-ban érettségizett szülővárosában. Eredetileg festőnek készült, de apja nyomására jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván. 1907-ben egy évig gyakornokként joggal foglalkozott Nagybányán, majd beiratkozott az eperjesi jogakadémiára.
Tervei szerint a budapesti egyetem jogi karán készült folytatni tanulmányait, de a tandíjra összespórolt összeget végül elmulatta és kénytelen volt segédmunkásnak állni. Első novelláját, a Csöndes embereket is pénzgondjai enyhítésére írta. Osvát Ernő figyelt fel tehetségére, így jelenhetett meg első írása 1910 februárjában a Nyugatban. Alig egy évvel később, 1911-ben novelláskötetét kiadta a Nyugat Könyvtár.
Az I. világháborúban mint önkéntes vett részt, 1918-ban olasz fogságba esett és csak 1919 augusztusának elején érkezett vissza Budapestre, ahol háborús élményeit Viszontlátásra, drága című regényében örökítette meg. A regény a magyar háborúellenes irodalom egyik kiemelkedő alkotása, Tersánszky első igazi nagy írói sikere is ehhez fűződik.1918-ban már válogatott elbeszélései is megjelentek. A Magyarországi Tanácsköztársaság ideje alatt szimpatizált a forradalommal, amelynek bukása után a kommunizmus iránti nem titkolt rokonszenve miatt a Horthy-korszakban rengeteg támadás érte. A húszas évek elejére nélkülözései különös mód megviselték. 1921. június 16-án még öngyilkosságot is megkísérelt, az Erzsébet hídról a Dunába vetette magát. Szerencsés megmenekülése hírét olvasta az újságban az irodalom iránt érdeklődő Molnár Sári (1896-1960, Kornhauser Henrik és Roth Ernesztina lánya), aki levelezni kezdett az íróval, s végül 1921. szeptember 8-án Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötöttek.
Gyors egymásutánban születtek művei, köztük a Kakuk Marci ifjúsága, ami 1921-ben jelent meg, és amely fő művének, a ciklikus szerkezetű Kakuk Marci regénynek az első darabja. A Nyugat folytatásokban közölte Rossz szomszédok című regényét, majd 1922 júliusában a lap főmunkatársai közé került.
Érdeklődése ezzel egy időben a színház felé fordult, 1923-ban a Magyar Színház tűzte műsorára Szidike című darabját, amelyet később átdolgozott. Ettől kezdve sorra mutatták be darabjait a magyar színházak. 1927-ben a három évvel korábban megírt A céda és a szűz című kisregényét „szeméremsértőnek” találták, emiatt két havi börtönbüntetést kapott, melynek egy részét letöltötte. 1932-ben sajátos színházat is szervezett, a Képeskönyv Kabarét, ahol kis regős együttesével maga is fellépett. Anyagi nehézségeinek enyhítésére számos detektívtörténetet és krimit is írt, miközben folyamatosan írta az egyre gyarapodó Kakuk Marci-történeteket is.
1940-től mint újságíró riporter dolgozott a Híd című lapnak, két évvel később itt jelent meg Félbolond című regénye is. 1944-ben hamis igazolványokat szerzett a menekülő zsidóknak, a háború után pedig zenehumoristaként szórakozóhelyeken, bárokban lépett fel, miközben dolgozott a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának is. 1948-tól állami évjáradékban részesítették, Párizsban is megfordult. 1950-től kezdve a dogmatikus irodalompolitika következtében nem tudott publikálni. 1952-ben felkérték, hogy a magyar írók által Rákosi Mátyás 60. születésnapjára összeállított köszöntő kötetbe írjon. Tersánszky A nadrágtartógyáros címmel írt egy művet. Az alacsony Rákosiról köztudott volt, hogy nadrágtartót hordott. A hatalom ezt Rákosi kigúnyolásának vette. Az írás természetesen nem került be az ünnepi kötetbe.
Munkakedvét ezek után se vesztette el. Mint sokan mások, ekkoriban ő is meséket, bábjeleneteket írt, valamint maradandó értékekkel gyarapította a magyar ifjúsági irodalmat. 1955-ben válogatott novelláskötetének kiadásával tért vissza az irodalmi életbe; 1957-ben pedig világot látott elbeszéléseinek kétkötetes gyűjteménye is, A tiroli kocsmáros címmel.
1960-ban hunyt el felesége, akit példás odaadással ápolt élete végéig.
Utolsó jelentős műve, a Nagy árnyakról bizalmasan című emlékezésgyűjtemény 1962-ben jelent meg, ebben neves irodalmi kortársainak portréját rajzolta meg némi iróniával.
1965 nyarán másodszor is megnősült, Szántó Margitot vette feleségül.
Halála előtt még megérhette néhány színházi bemutatóját. A János-kórházban hunyta le szemét örökre, 1969. június 12-én.
Munkásságát többször is Baumgarten-díjjal jutalmazták (1929, 1930, 1931, 1934) 1949-ben pedig Kossuth-díjat kapott.
Új vásárló vagyok!
új vásárlóval indíthatsz rendelést............