A tengervíz sós [antikvár]

— Gyerünk ! Gyerünk ! Előrehajoltam annak a bizonyos villamos naszádnak a vezetői ülésén. A műszerfalon 1957. január 19-et jelzett az elektronikus kalendárium. A mutató halk percenéssel átugrott az éjfél előtti 11 órára. Haladtam erősen, szeltem a lápot, már nem is tudom hány csomós sebességgel. Nem kevéssel, az bizonyos. Csak előre. Természetesen — hideg január volt Budán — ügyelnem kellett a jéghegyekre. Dehát ibolyántúh és infravörös sugarak lövelltek ki a tekintetemből ; a torkomban morgó ultrahangos szonár-berendezésről nem is beszélek. Haladnom kellett ! Át kellett írnom ezt az éjszakát. Érzékeny műszereim azt jelezték : rövidesen vége a szépprózaírásnak, vissza kell kanyarodnom ifjúkori mesterségemhez, a helyszíni tudósításhoz. Nagyjából tudtam, ki lesz^ az alanya a soronkövetkező nagyriportnak. Úgy neveztem el magamban : « Az Uj Gömbfej ». A régi Gömbfej szűk baráti csoportunk totem-szörnye volt. «Nincs szeme, nincs füle, nincs orra, nincs szája » — ezt a litániát mindig kórusban fújtuk.