A tömörítés eszközei Németh László prózájában [antikvár]

Ha csak egy mondattal kellene jellemeznem Németh László stílusát, azt mondanám róla: írott nyelv. A szó legszorosabb értelmében írva van. Nemcsak hogy papíron jelenik meg, fehéren feketével, de a rögzítés adta minden lehetőséggel él. Az írott szöveget nem kell első hallásra megértenünk, újra olvashatjuk, gondolkozhatunk rajta, megint elolvashatjuk, ráérünk megfejteni. Ugyanannyi idő alatt nagyobb egységet tudunk átfogni a szemünkkel, mintha egymás után halljuk a szavakat. Az írott nyelv ezért lehet bonyolultabb, ugyanakkor, tömörebb, töményebb is a beszélt nyelvnél. Németh László teljes egészében kihasználja ezt a lehetőséget, ezzel viszont szokatlanul megterheli az olvasót. Égető Eszter" című regényében Méhes Zoltánt, a regénybeli írót megrója az egyik szereplő, Leona néni. Hanem, kedves Méhes, nem ajánlom, hogy a stílusát, mint fejfájás elleni szert szabadalmaztassa. Csak bámulom a tömörségét. Én minden mondatát kétszer olvasom el, először elölről hátra, eztán hátulról előre." /Égető Eszter, 700./ Ebből a szemrehányásból nem nehéz kihallani azokat a panaszokat, amelyeket a valóságos olvasóktól Németh kaphatott. Miért kell többször elolvasni a mondatait? Mert az író társszerzőként kezeli olvasóját.