A vádlott: Babits Mihály [antikvár]

Nem látjátok, hogy bennem még él valami abból, ami valóban élő és nemcsak szó a nemzetben: a lélekből, az összegyűlt és öröklött lélek kincseiből, a kultúrából? Nem látjátok, hogy fia vagyok azoknak, akikben ez a lélek régen élt és gazdagodott, s minden erő és akarat megvan bennem, hogy új kincsekkel tovább gazdagítsam? Bolondok! hiszen bennem az, amit kerestek! Mit ér üldöznötök, akiben nincsen, ha meg nem óvjátok azt, akiben megvan? Nem őrült lenne-e a szőlősgazda, aki úgy akarna a rossz termésen segíteni, hogy szétvagdossa az üresen maradt hordókat? És vad dühében szétvagdos egynéhány olyant is, mely legjobb hegye nedűivel telve. De mit törődöm a magam sorsával? Egy kinccsel több vagy kevesebb ebben a kifosztott országban - mindegy az! Egy fájó ideg e megdermedt testben! Minek fájjon tovább? Egy égve felejtett lámpa a homályban! Minek égjen tovább? A test megdermed, a homály beborul. Nem ismerte senki, és nem fog fájni senkinek. (Babits Mihály: Magyar költő kilencszáztizenkilencben)