A Vörös postakocsi 2013. tavasz/nyár/ősz/tél [antikvár]

ÚTIRÁNY I Az erotika démóniája Az erotika démóniája Margócsy István Közelítés Krúdy Gyula Napraforgó című regényéhez ,A szerelem regénye" - jellemezte a Napraforgót az a Fülöp László, aki először szánt komoly és terjedelmesebb elemzést e regénynek, s azóta e meghatározás ott lappang minden e regényt tárgyazó vagy érintő tanulmány szövegében [1], S természetesen nem jogtalanul: hisz maga a Krúdy is valami ilyes interpretációs stratégiát sugallt és javasolt könyvéhez, mikor a szerkesztőhöz intézett fiktív levelében úgy vall: ,A föld regényét tervezem Egy holtig tartó szerelem könyve lesz ez a regény, a szerelemé, amely együtt sarjadt velünk a földből " [2] - s olyan párhuzamot javasol a „föld", azaz a „anyatermészet, tenyészet" fogalma és a szerelem között, amely egyrészt persze meglehetősen homályos (és ugyanakkor közhelyes), másrészt pedig éppen az egyes, a regényben bemutatott szerelemvariációkkal csak nagyon nehezen hozható kapcsolatba. A regényben [3] ugyanis egyrészt valóban minden szereplő (a fontosabbak is, a kevésbé fontosabbak is) folyamatosan a szerelem valamilyen problémájával van elfoglalva, állandóan róla beszélnek, a férfiak és nők egymással, mindenki mindenkivel valamilyen szinten szerelmi kapcsolatot is létesít vagy létesíteni vágyik, másrészt azonban a regényben elhangzó beszédszólamok, amelyek a szerelmet az egyes figurák szempontjából körülírják, folyamatosan erőteljes ellentmondásba kerülnek azokkal a cselekmény-elemekkel és jelenetekkel, amelyekbe a narrátor elhelyezi őket - s így a regénynek, úgymond, alapvető szerelemkoncepciója csak nagyon nehezen lesz körvonalazható. A regény sokoldalú recepciója már részletesen feldolgozta a figurák önképének, személyiség-konstrukcióinak, szerepeinek, irodalmi előképeinek tipológiáját, s a két férfi főhősnek, Pistoli Falstaffnak és Almos Andornak szerelmi elképzeléseivel is sokat foglalkozott, s az ő szerelemről vallott nézeteiket elsősorban a romantikus szerelemkoncepció alapján magyarázta: a szerelem ennek alapján azonos lesz a végtelen vágyakozással, az elérhetetlen ideál után való vég nélküli sóvárgással, a kielégíthetetlen kereséssel - a hősök ezek szerint úgy magyarázzák a maguk életvezetési stratégiáját és változékony taktikáját mint az „igaz" szerelem, „a tiszta érzések iránti vágy" keresésének modelljét [4j. A recepcióban aztán a hősök által hirdetett elv, az elérhetetlennek szerelme Krúdy teljes szerelemfelfogására is kiterjesztést nyert: mintha Krúdynál a szerelem egyrészt a platonikus értelemben vett ideál iránti törekvést képviselné (ennek mintája lenne a trubadúri-lovagi szerepjáték), másrészt viszont a kierkegaardi értelemben vett „végtelen erotika" képtelenségét és abszurditását vélelmezné - a sóvárgás attitűdje mint életmodell mintha tökéletesen kizárná a tényleges szerelmi kapcsolat beteljesülésének még elvi lehetőségét is (ezért vélelmezheti úgy az egyik leírás, hogy „Szindbád a szexuális értelemben vett szerelmet soha nem tapasztalja meg", s Krúdy, a platonikus értelemben vett ideális szerelem koncepciója érdekében, csupán „palástolja" a szexualitást [5]. S ha mindennek van is bizonyos létjogosultsága Krúdy egyes müveit illetően, a Napraforgó azonban erőteljesen más beállítódást képvisel, mind az egyes beszélő hősök önideológiáját, szerelmi áriáit illetően, mind pedig a narráció egészének bonyolultságát illetően. Egyrészt e regény esetében nagyon nehéz lenne megállapítani vagy kijelölni, kinek a szerelemfelfogása vagy szerelmi szólama lenne a domináns - az összes szereplő, mind a férfiak, mind a nők olyannyira kettős, önmagában ellentmondásos, értékeiben és elveiben összeegyeztethetetlen életvitelt és életelv-rendszert képviselnek, hogy homogenizálásuk tökéletesen reménytelennek mondható; másrészt pedig oly ellentmondások ütköznek ki - a narrátor jelenetező gesztusaiban és kommentáló szólamában egyaránt - a kimondott princípiumok elvei és a bemutatott és elhallgatott cseleitvések tartalma között, hogy már-már az is kétségessé válik, valóban folyamatosan a szerelemről lenne szó. A szerelmi (férfi-nő) kapcsolatoknak ugyanis oly széles és abszurd kavalkádja bontakozik ki az olvasó szeme előtt, a szerelem oly csillámlóan sokféle, egymással össze nem egyeztethető alakban és elképzelésben bontakozik ki, hogy fogalmának és szubsztancialitásának értékelése is folyamatosan kétségbe vonatik. A szerelem ugyanis itt egyáltalán nem az idealitásoknak tiszta világába vezet be, hanem folytonosan a legerőteljesebb fenyegetéssel kézzel fogva jelenik meg: a szerelem és az erotika démonikus kettősségben mutatkozik, a legnagyobb örömmel kecsegtet és a legnagyobb halálos veszélyt rejti magában - aki szerelmes lesz vagy szerelmet ébreszt maga iránt, az első pillanattól kezdve a halálos fenyegetés és fenyegetettség állapotában kell, hogy találja magát (pl.: „Maszketádi kerekre nyitott szemekkel hallgatta a kurtanemest, mintha valami lappangó tűzfolyam közelednék feléje a szavak jégzajlásában. Tudta, hogy patkányfogóval játszik, mégis nyújtogatta ujjait a csapvashoz )•