Acta Antiqua et Archaeologica - Supplementum IV. [antikvár]

Részlet:Hoffmann Zsuzsanna PLAUTUS PIETAS KONCEPCIÓJÁHOZEllentétben a fides-szd, amelynek fő alkalmazási területe a római életnek a családon kívüli szférája, apietas^ elsődlegesen a családi összetartozással, a vérrokonsággal kapcsolatban használatos fogalom.1. Eredetét tekintve a legősibb időkre kell visszavezetni. Tulajdonképpen a családi szentély oltalmazását és tiszteletét jelentette, a római vallást, a fejlett animizmust tükrözte. A fogalom közvetlenül összefüggött azzal a vallási egységgel, amelyet a család, majd a pagus-t kitevő szomszédsági csoport jelentett. A szó eredete tehát abba a korba nyúlik vissza, amikor még nem alakult ki az állam átfogó egysége, s az egyes családok életüket olyan törvények szerint alakították, amelyek saját ősei di parentes védelmének és ellenőrzésének voltak alárendelve. A pietas eredetileg az embernek azt az állapotát jelenti, amelyben minden olyan kötelességét, amelyet a nemzetsége, a di parentes megkívánnak tőle, lelkiismeretesen teljesíti. /m/7/í-nak minősül ezzel szemben az, aki ezen életszabályok ellen vétkezik, és ezáltal az istenek bosszújának teszi ki magát^. Ezzel a kifejezéssel jellemezte Cicero Caesar mííködését, a dictator halála után közzétett De officiis c. munkájában.A pietas fogalomban összefoglalt kötelezettségek két csoportba oszthatók: 1. a nemzetség isteni tagjai, a di parentes iránti kötelezettségek; 2. a nemzetség élő, emberi tagjaival szembeni tisztelet és figyelmesség. Ebben még nem az általános morális érzés a mérvadó, hanem a di parentes vallási parancsa. Aki például atyját bántalmazta, az valamiféle szentségtörő bűnt követett el, és minden ilyen vétség a di parentes hatáskörébe tartozik'. így a pietas fogalomba az emberi kapcsolatokon'A pietas-hoz összefoglalóan lásd: T. Ulrich: Pietas (pius) als politischer Begriff im Römischen Staate bis zum Tode des Kaisers Comniodus. Historische Forschungsen 6. Breslau, 1930.; C. Kock: FWRE 20 1 (1941) s.v. pietas 12211232.; KP. 4 (1972) 848; J. Helle-gouarc'h: Le vocabulaire latin des relations et des partis politiques sous la république. Paris 1963, 276279." N. A. Maskin: Augustus principatusa. Kialakulása és társadalmi lényege. Bp. 1953, 184.^ C. Kock: PWRE i.h. Az ógörög gondolkodás szerint ez összehasonlítható azzal, a büntetéssel, ill. bűnhődéssel, ha valakit az 'L'eiv(v)úc-ek üldöznek.° Újra találkozunk az impius kifejezéssel a IV. Philippicaban, IV 1,2: Cicero impius-niík bélyegzi azt, ill. azokat, akik a consul ellen sereget szerveztek. Vagyis impiussá válik ilyen értelemben az, aki testvérháború céljából fegyvert fog, vagy szembeszáll az impérium birtokában levő személlyel. Az impérium nemcsak a politikai és katonai hatalom birtoklását jelentette, hanem szakrális jelleg is tartozott hozzá. Lásd Maskin: i.m. 184. Erre vall Festus p. 230 M. Lásd még R. Heinze: Vom Geist des Römertums'. Stuttgart 1960, 281.' Említi Catullus 64,404 impia non verita est. Vö. Verg. Aen. VI 613: divos scelerare parentes, vö. Statius: Thebais II 663; az impiushoz lásd még Horváth I. K.: Ovidius számkivetéséről. Filológiai Közlöny, 1958, 533 538.