Acta Historiae Litterarum Hungaricarum Tomus XXII. [antikvár]

A József Attila-i költészet fontos sajátossága az eszmélésre törekvés: sajátos, a tűnődéstől az eszmélésen át az eszméletig (felismerésig) vezető ív fedezhető föl egy-egy motívumának belső történetében, de egy-egy versében is. Ennek tipikus példájaként értelmeztük egy korábbi munkánkban az 1932-ben írt Ritkás erdő alatt című verset, amely világlátásában, gondolatmenetében a legnagyobb versek - az Óda, az Elégia, az Eszmélet -, illetve a késői versek felé mutat, motívumai az életmű kulcs motívumai közül nem eggyel mutatnak rokonságot, olyan vers, amelyben már megjelenik az érett költőre jellemző ..eget mér és bólint" magatartása s a felismeréseiből. a „törvény" kegyetlenségéből fakadó reménytelenség és kiesettség tudata. Olyan érzések kapnak tehát hangot a versben, amelyek majd a késeiekben - köztük például a Ritkás erdő alatt címűre leginkább emlékeztető (Talán eltűnök hirtelen...) címűben - manifesztálódnak, jelennek meg a maguk teljességében. A Ritkás erdő alatt József Attila egy átmeneti korszakának minden jellegzetességét magán viseli, s mint ilyen, alkalmasnak mutatkozott arra. hogy nyomon követhessük benne a költő gondolkodásának, képalkotásának, szerkesztésének átalakulását. Mint felismerésvers sugallja a természeti bezártság, az elmúlásra eszmélés érzését s azt is. hogy a természet örökkévalóságával szemben az ember ember-mivolta tényében eleve tragédiára kárhoztatott. A verset záró ..kifeslő jegyek" jelzős szerkezetet a sehova sem tartozás, az emberi-egyéni lét reménytelenségének s korábbi hitek széthullásának felismeréseként értelmeztük. A versben ott érezhető annak a hirtelen felismerése is. hogy a természet és az emberi társadalom törvényei egylényegűek: egyaránt kegyetlenek, ott érezzük tehát a „létben felismert otthontalanság" érzését is, mindez azonban nincs benne a versben, legföljebb csak látensen, ugyanis a Ritkás erdő alatt az objektív líra képépítkezésére emlékeztető módon elvágja az értelmezés útját, a költő nem enged utat a pszichikai-emocionális reagálásnak. Olyan vers ez tehát, amelyben már megfogalmazódik a felismerés ténye, de el is hallgat egyúttal a költő, még mielőtt magát a felismerést kibontaná, mielőtt kimondaná, hogy miben áll e felismerés. Ezzel magyarázható, hogy joggal neveztük dalnak és éreztük idillinek s ugyanakkor a költői magatartásforma szerint elégikusnak a verset s ez az oka, hogy látszólag megfejthetetlennek tűnik a „kifeslő jegyek" jelzős szerkezet. Minderre maga József Attila ad választ, amikor a Kiknek adtam a boldogot... kezdetű versében ezt írja: „Kitágul, mint az űr, az elme: a csöndbe térnek a dalok." A Ritkás erdő alatt című vers is e csöndbe térő „dalok" közül való. A vers értelmezésének ilyen lezárása után azonban meg kellett válaszolnunk arra a kérdésre, mit jelent a csönd József Attila költészetében, azaz: hogy értelmezhető a csöndbe térésnek ez a módja. E dolgozat tehát arra keres választ, milyen jelentések tulajdoníthatók a csönd motívumának József Attila költészetében.