Ady Endre-Móricz Zsigmond [antikvár]

UJ VERSEK. VER ES AEAÍTY Kardos Fái egyetemi docens előadásai a debreceni Kossuth Egyetem IV. éves magyar szakos bölcsészet hallgatói számára, az 1957/58. évben Kedves Hallgatóság ! 1906-ban nagy föltűnést keltő' verseskönyv hagyta el a sajtót: Ady Endre; ü.i versek cT'kÖtete. A huszo'iiKilénc éves költő nevét alig ismerték még. Pedig két kötet verset is adott már ki /Versek, 1899; Még egyszer, I9O3./, de ezek nem voltak sem annyira értékesek, sem annyira újszerűek, hogy nagyobb figyelmet kelthettek volna. Inkább éles tollal, szenvedélyesen megirt újságcikkei, párizsi tudósításai tették többé-kevésbé ismertté ezt az eléggé különös, kurta nevet, amely olyasformán hangzott, mint valamely kihivóan odavetett szó: Ady. Ko meg ismerőssé tehették, főleg a Budapesti íTapló olvasói számára, ugyanazok a versek, amelyeket ebben a kötetben gyűjtött össze. Aki azonban a kész kötetből ismerte meg a költőt, annak el kellett ámulnia, hogy ezek a versek nemcsak azért ujak, mert nem régen Íródtak, nemcsak a költő addigi köteteihez képest "uj versek", hanem ujak, hallatlanul ujak az egész addigi magyar költészethez képest. És solia magyar költő még nem vallotta tudatosabban, merészebben, dacosabban a maga újszerűségét. Nem mintha szükséges lett volna azt hangoztatni. Hiszen az egész kötetben alig akad olyan költemény, olyan versszak, alig akad talán olyan, sor is, amelyet Ady előtt más költő ugyanúgy megirt, megírhatott volna. De ő nem elégedett meg azzal, hogy olvasói akarva, akaratlan észreveszik bátor újszerűségét, hirdetni is kivánta, hogy ő ezt az újszerűséget teljes lélekkel vallja, és vállalja azt a sorsot, amely oly gyakran és oly súlyosan.nehezedik rá azokra, akik ujat akarnak. Ezért tűz a kötet élére egy cim nélküli bevezető verset: Góg és Magóg fia vagyok én, Hiába döngetek kaput, falat S mégis megkérdtem tőletek: Szabad-e sirni a Kárpátok alatt? Verecke hires utján jöttem én, Fülembe még ősmagyar dal rivall. Szabad-e Dévénynél betörnöm Uj időknek,uj dalaival? Fülembe forró ólmot öntsetek. Legyek az uj, az énekes Vazul, Ne halljam az élet uj dalait. Tiporjatok reám durván, gazul. De addig sirva, kínban, mit se várva Mégis csak száll uj szárnyakon a dal S ha elátkozza százszor Pusztaszer, Mégis győztes, mégis uj és magyar. Vajon mit érezhetett az egykori átlagolvasó, aki a kötetet kezébe véve, legelőször is ezekre a sorokra nyitott? Ezekre, amelyek ma már régen közkinccsé váltak, s az iskolás gyermek is könyv nélkül tudja és érti vagy legalább érteni véli ókét. De akkor, 1906-ban ugyan hányadik olvasó volt vele tisztában, hogy Góg a bibliai Magóg népének királya, aki az irás szerint kaput s falat döngetve ost- - 5 -