Alakok [antikvár]

A hátsó borító kissé hullámos, foltos.
A sorok írója egy folyóirat kritkai rovatát vezeti. Tudna panaszkodni. Sok frusztráció, kevés öröm. De ha már nagyon elszontyolodva vagy nagyon tanácstalan, Bodor Béla jut az eszébe. Ő ugyanis az a kritikus, akit a rovatvezető elképzel magának. S nemcsak azért, mert szavatartó ember, pedig az is milyen ritka ezen a pályán. Nemcsak azért, mert kisebb és nagyobb feladatot egyazon lelkiismeretséggel vállal. Nemcsak azért, mert stílusa ép, gondolatmenete áttetsző. Hanem, s főképp azért, mert nem tudja kitalálni, hogy mi lesz a véleménye. Ezért neki, mint "első" olvasónak, éppoly intellektuális kaland a Bodor-kritika, mint az olvasótábornak. Egy kritikus, aki tele van ötletekkel, ám ez nem veszélyezteti a józan megfontolást. Egy kritikus, akinek bámulatos a memóriája, s ezért olyan szellemi adattárral rendelkezik, amelyet semmilyen komputer nem helyettesíthet. Ám ez nem kapatja el, mindennek utánajár; kutat is, nemcsak ítélkezik. Egy kritikus, aki biztos irodalomtörténeti, verstani, stb., stb. tudással rendelkezik. És jó az ízlése! S amit különösen szeretek benne, hogy nem a "kánonra" sandító, kánonteremtő kritikus. De nem is kánonromboló, hanem inkább kánonfeszegető. Az irodalmi tájnak nemcsak hófödte csúcsait járja, hanem mindenütt megfordul, mindent számba vesz. A mai magyar irodalom egészéről aligha tud valaki többet, mint Bodor Béla.