Alámerült Atlantiszom II. [antikvár]

„Miért az emlékek és miért a múltak”– kérdezhetjük Babits Mihállyal, vagyis miért a múltat számlálni? De úgy is kérdezhetjük, hogy vajon ismerjük-e a régi korok, pontosabban a középkori Magyarország gazdag emlékeit? Akinek szeme végigfut a tartalomjegyzéken, könnyű szerrel megállapíthatja, hogy ezekből alig ismer, alig látott valamit, Ez a sorozat arra is bizonyság, hogy nem pusztított el mindent a török, a tatár, elég sok megmaradt itt, de még inkább a határon túlra került részeken, a bő Magyarországon. Talán egy élet is kevés ezek felkeresésére. Közel negyven éve fotózom, nagyjából ennyi ideje járom a Királyi Magyarországot és fényképezem a megmaradt középkori emlékeket. Az első képeimet Zolnay László és László Gyula könyveihez készítettem, de a hungarológia témájaban azóta több könyvem is született, elkészült egy olyan sorozatom is, ahol egy-egy kép mellé mindig egyoldal szöveget kellett írnom. Öt évig a Magyar Nemzetben, majd ezt követően két évig az Új Ember című hetilapban volt olvasható. Ezekből a kis esszékból állt össze ez a könyvsorozat. Az első, a Gömörről ködben, fényben címmel Rimaszombatban jelent meg 2010-ben, s a címéhez híven a gömöri anyagot tartalmazza. A második kötet Erdélyről, Partiumról és Moldváról szól, amelyet a mostani követ Carnantumtól Muzsalyig alcímmel. Tervünk és szándékunk szerint egy éven belül még kettő követ majd. A könyvsorozat címe Kormos István egyik verséből, az ATLANTISZból származik: Gyerekkorom Atlantisza. elsüllyedt mesebeli tájam! Fölötted hullámzik a tenger, csapkod az idő szárnya törten, szemem húnyom, fejem lehajtom, zöld hullám zúdul át fölöttem. Ezek a kis esszék a jelenben íródtak, de közben mindig a múltra, az ott történtekre gondoltam. Így és ezért ez a könyv látomás, vallomás és leírás. Az eltűntnek vélt, az alig ismert magyar középkorról szól: a mellékelt képeken a múlt dereng elő, hol homályosan, hol szokatlanul élesen. Ezek együtt azt mutatják, hogy hajdan itt mi is volt s abból mi maradt meg. Móser Zoltán