Alámerült Atlantiszom IV. [antikvár]

"Miért az emlékek és miért a múltak" - kérdezhetjük Babits Mihállyal, vagyis miért a múltat számlálni? De úgy is kérdezhetjük, hogy vajon ismerjük-e a régi korok, pontosabban a középkori Magyarország gazdag emlékeit? Akinek szeme végigfut a tartalomjegyzéken, könnyű szerrel megállapíthatja, hogy ezekből alig ismer, alig látott valamit. Ez a sorozat arra is bizonyság, hogy nem pusztított el mindent a török, a tatár, s elég sok megmaradt itt, de még inkább a határon túlra került részeken, a bő Magyarországon. Talán egy élet is kevés ezek felkeresésére. Közel negyven éve fotózom, nagyjából ennyi ideje járom a Királyi Magyarországot és fényképezem a megmaradt középkori emlékeket. Az első képeimet Zolnay László és László Gyula könyveihez készítettem, de a hungarológia témájában azóta több könyvem is született, s elkészült egy olyan sorozatom is, ahol egy-egy kép mellé mindig egy oldal szöveget kellett írnom. Öt évig a Magyar Nemzetben, majd ezt követően két évig az Új Ember című hetilapban volt olvasható. Ezekből a kis esszékből állt össze ez a könyvsorozat. Az első, a Gömörről ködben, fényben címmel Rimaszombatban jelent meg 2010-ben, s a címéhez híven a gömöri anyagot tartalmazza. Jelen kötet Erdélyről, Partiumról és Moldváról szól, amelyet – tervünk és szándékunk szerint – egy éven belül még majd kettő követ. A könyvsorozat címe Kormos István egyik verséből, az ATLANTISZból származik: Gyerekkorom Atlantisza, elsüllyedt mesebeli tájam! Fölötted hullámzik a tenger, csapkod az idő szárnya törten, szemem húnyom, fejem lehajtom, zöld hullám zúdul át fölöttem. Röviden és összegezve: ez a könyv látomás, vallomás és leírás. Az eltűntnek vélt, az alig ismert magyar középkorról szól: a mellékelt képeken a múlt dereng elő, hol homályosan, hol szokatlanul élesen. Ezek együtt azt mutatják meg, hogy hajdan itt mi is volt s abból mi maradt meg. Móser Zoltán