Alföld 1964. január [antikvár]

Fekete GyulaFrizsiderÍI]A fiatalasszony eltökélte, hogy szabadul az életét megrontó tehertől. Rögtön az-ulán, amint a szülészetről hazaérkezett, betette a fürdővizet a frizsiderbe.Legelőször az ablakot nyitotta ki. De a szoba áporodott levegője nem frissült; a szűk utcán megrekedt a kánikulai hőség.Ráncos bőrű, lila arcú kis pondró volt, fiú, kilencedik napos. Aludt a pólyában, moccanás nélkül, ahogy a rekamiéra letette az előbb.Nem nézett a rekamiéra a fiatalasszony. Kinyitotta a konyha felől a kulcsra zárt tapétaajtót, egy ötliteres fazekat megtöltött vízzel, s betette alulra a frizsiderbe.Akkor látta, hogy be van kapcsolva. Az övé volt pedig a frizsider, két hónap óta ő fizette a háztartási áramot is. Elfelejtette az óra állását fölírni a kórház előtt; Tibor nyilván azóta használja, kihagyás nélkül, ő roppant nagyvonalú, ha más fizet.Néhány szelet gépsonka, fél citrom, egy üveg tej, félig megtisztított főtt tojás -arra gondolt, kidobja onnan. Átrakta az idegen holmit a fölső polcra, s a legerősebb fokozatra csavarta a kapcsolót.Három jégkocka hiányzott a rekeszből, nyilván limonádéhoz használta el Tibor.Pótolta vízzel a fiatalasszony, s elgondolkozott. Azután színültig megtöltött még egy lábast, a legnagyobbat, és beszorította közápre. Mintha csengetést hallott volna, közben - elbillent a kezében a lábas, kiloccsant a víz.Figyelt egy percig, kinézett az előszobaajtóra is. Nem történt semmi, képzelődött az előbb. Ilyenkor még mit keresne Tibor, négy előtt nem szokott jönni. Hacsak valakit magára nem szedett.Feltörölgette a kőpadlót. Még legalább két óra, míg a víz bepillésedik. A kórház büféjéből hozott vajat, citromot, zsömlét, nem kell lemennie vásárolni. Tea van, cukor van, egyelőre nem kell lemennie. Anyu, ha megjön, a helyébe cipel minden szükségest, plusz még egy szatyorral a szükségesen túl.Nyitogatta a konyhaszekrényt, benézett az éléskamrába - töltötte az időt. Tibor persze használta az edényeket. A fűszerekhez is hozzányúlt, az csak világos. Jólesett volna lefeküdni, nagyon elgyengítette a kórház. De a rekamiéra nem fekhet, egyelőre nem, még fölébred, ha elteszi onnan.Valahol delet harangozott a rádió.Átsétált a szobába, s a nyitott ablakon kikönyökölt. Egy napolajbarna nőt szemmel kísért a sarokig; érdekes vonalú blúza volt a nőnek, vakító fehér kalikó. Bár lehet, hogy nem kalikó.A fülledt hőségben csak lézengtek az utcán.Erősen a ruháira gondolt, és semmit sem érzett, csak az előbbi szorongást. A kórházban más volt, ha eszébe jutottak a ruhái: azt veszi fel, amelyiket akarja, nagyszerű dolog.Persze a nyáriak. . . egyáltalán nem biztos, hogy a nyáriak " - gondolta makacsul, s indult a szekrényhez, hogy mindegyiket végigpróbálja, van idő. Azután mégsem szedte ki mindet, csak a két legkedvesebb nyárit és a krémsárga nylon táncruhát.Kiesett egy ruhaakasztó, hangosat koppant.A rekamién csend volt. Lehet, nem hallja még. De később gyenge macskahangon felsírt; a szemét nem nyitotta ki. Gyöngyözött a halántéka, elviselhetetlen volt a hoseg.Á fiatalasszony mozdulatlanul figyelt. Azután kiteregette egy szék karjára a nyári ruhákat, a krémsárga nylon táncruhát, s érezte a kényszert, hogy most azonnal vala-