Bővebb ismertető
TAK SÁNDOR
A fold szaga
A falu határában valamikor állt egy hatalmas nyárfa. Úgy hívták, Bényei nyárfája. Tíz ember sem bírta átfogni a karjával, olyan nagy volt. Azt mesélték a régi öregek, hogy valamikor ott volt az erdő közepe. Ez a Bényei meg egy betyár volt, és ott tanyázott. Szalonnát sütöttek, aztán mikor tovább mentek, vagyis hát befejezték az evést, akkor ez a Bényei leszúrta a nyársat a földbe, és otthagyta. Az meg megfakadt, és abból lett az a hatalmas nagy fa. Hát nem tudom. Lehet, hogy igaz, mert a környéken sehol nem volt nyárfa, csak tölgy. Meg egy pár akác. De az is lehet, hogy Isten jelenése volt, hogy tudassa, láttassa, itt van, jelen van. Magas is volt. Ha eltévedtünk az erdőben, csak fel kellett mászni valamelyik fára és körülnézni. Ha megláttuk a Bényei nyárfát, már tudtuk, merre kell menni. Ebből is sejtem az isteni gondviselést
Nem tudta azt semmi elpusztítani, pedig a villám is sokszor belevágott, tépte a vihar, szaggatta, törte, és mégse. Olyan volt, mint egy élő csoda. Nem bírtunk rá felmászni se, pedig fent tele volt odúval, fészkekkel, úgy oltalmazta azokat, hogy nem lehetett kapaszkodni semmibe, mintha a sima falon mászna az ember. Az alsó ágai meg magasan voltak, még létra se volt olyan hosszú, hogy elérjük. Buta emberek azt is mondogatták, hogy boszorkányok vannak benne, akik éjszaka kijönnek, és mindenfélét csinálnak. Hívő ember az ilyesmit nem hiszi, én sem hittem, pedig csak gyermek voltam még, aztán a többi ember is elfelejtette lassan, ahogy jött ez a babona, úgy el is múlt
Aztán a tiszteletes úr mesélte, hogy a falu valamikor akkora volt, mint Debrecen, úgyhogy már nem emlékszem, min múlott, hogy nem ez lett a város, hanem az. De nem is ez a lényeg, hanem hogy ott, az erdő szélén kezdődnek a termőföldek, ott kezdték annak idején a tszcs-szervezést, hát én ott laktam akkor a családommal, amilyen szerencsém volt
Sokan mesélik, hogy hogyan ment a szervezés, hogy leültették az embert télikabátban a kályha mellé, meg ilyenek. Na, lehet, hogy volt olyan is, itt nem tudok ilyenről, viszont az én kezemet odaszorították az ajtóhoz, és az egyik nagydarab ember nekitámaszkodott az ajtónak, és vártak. Arra vigyáztak, hogy a bal kezemet szorítsák oda, hogy a jobbal majd alá tudjak írni. Tűrtem, szenvedtem, aztán aláírtam. Mit tehettem volna Isten akarata ellen? Voltak önként belépők is, mert vagy semmi földjük nem volt, vagy ha volt, nem mentek vele semmire. Mert azért ehhez is érteni kell egy kicsit. Vagy ha ment is vele valamire, akkor elitta, elzüllötte, tudnék én most itt neveket mondani csőstül. Akkor volt olyan, akit kidobtak az első emeletről az ablakon. Azt mondták, kiugrott. Pedig ők dobták ki. Nem halt meg, csak tört. Akkor volt a malom udvarán egy nagy akna, olyan betonozott gödör. Vizet engedtek bele, és belehajtották azokat, akik még mindig kitartottak, és rájuk zárták az aknafedelet. Ott álltak térdig a vízben egy napig, ki meddig, mondták, hogy szóljon majd, aki be akar lépni, de sürgősen, mert ha betelik a létszám, akkor ők elmennek, elviszik a kulcsot, azok meg ottmaradnak
Arról nem is beszélve, hogy míg az embert agitálták, addig volt arra is ember azok között, aki a feleségét megkörnyékezte, ha tetszett neki, ha nem.
Író, szociográfus. 1941-ben, Hajdúsámsonban született. A debreceni technikumban szerzett érettségije után, 1959 és 1992 között a Debreceni Orvosi Műszergyárban dolgozott műszerészként. 1991 és 1999 közt a Holmi szerkesztőbizottsági tagja.
Első könyve elbeszéléseket tartalmazott, 1981-ben jelent meg A 6714-es személy címmel. Ezt számos prózaműve követte: Miért jó a póknak (elbeszélések, 1989), A te országod (novellák, 1993), Ennyi volt (novellák, 1993), Minden messze van (kisregény, 1995), A mi utcánk (regény, 1995), Szürke galamb (regény, 1996), Lassú teher (novellák, 1998), Nóra jön (novellák, 2000), A térkép szélén (novellák, 2003), Az alku (novellák, 2004). Tar mindig Magyarországról írt. Csalódottakról és megcsalatottakról, jobb sorsra érdemes álmodozókról. Sokat tudott arról, amit leegyszerűsítve úgy nevezünk: kiszolgáltatottság. Mindig két pólus köré gyűltek magnetikus mondatai: az egyik a rendet hazudó káosz, a másik az emberi természet. Bizonyos, hogy napjaink egyik legjelentősebb írója volt.
A József Attila-díjas írót a Magvető Kiadó saját halottjának tekinti.
A Magvető Kiadónál megjelent művei
A 6714-es személy (1981) A mi utcánk (1995), Szürke galamb (1996), Lassú teher (1998), Nóra jön (2000), A térkép szélén (2003), Te következel (2008)
Díjai
A Mozgó Világ szociográfia pályázatának első díja (1976), A legjobb első kötet díja (1981), Déry-jutalom (1985), Soros-ösztöndíj (1986), A jövő irodalmáért díj (1989), Darvas József-díj (1989), Artisjus irodalmi díj (1990), A Művészeti Alap irodalmi díja (1992), Alföld-díj (1993), Nagy Lajos-díj (1994), Soros-ösztöndíj (1994), Krúdy-díj (1995), József Attila-díj (1997), Márai-díj (1998), A 31. Magyar Filmszemle forgatókönyvírói díja (2000)